Elfogták a körözött férfit

Elfogták a körözött férfit

A rendőrök elfogtak egy férfit, aki ellen tizennégy elfogatóparancs volt érvényben - közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön. A férfi több mint 170 millió forintot csalt ki az ismerőseitől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a 38 éves érdi férfi 2011 és 2013 között hat ismerősétől kért kölcsön, a pénzt azonban nem állt szándékában visszafizetni. T. József – anyagi nehézségeire, illetve vállalkozása fejlesztésére hivatkozva – összesen több mint 170 millió forint kárt okozott a hat sértettnek.

A BRFK nyomozói kedd délután a főváros XIV. kerületében, egy Cházár András utcai hotelben fogták el a férfit. Előállítása után gyanúsítottként hallgatták ki, ellene üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A férfi nem kezdte meg korábban jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetése letöltését, ezért a rendőrök a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték – olvasható a rendőrségi közleményben.