Átadták a tudományos, szeretetszolgálati és pedagógiai díjakat

Átadták a tudományos, szeretetszolgálati és pedagógiai díjakat

Átadták a Magyarországi Református Egyház zsinatának tudományos, szeretetszolgálati és pedagógiai díjait a testület csütörtöki ülésén, Budapesten. 

Az “Aranygyűrűs teológiai doktor” díjat Horváth Erzsébet, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára, az MRE zsinati levéltárának igazgatója kapta.

Az “Aranyokleveles teológus” díjat Czanik Péter teológus, nyugalmazott lelkipásztor vehette át, aki – a laudáció szerint – a rendszerváltás után sokat tett az államosított intézmények visszaigényléséért, emellett a holland teológiai irodalom fordítójaként és bibliai kommentárok szerzőjeként is jelentős munkát végzett. 

A Dobos Károly lelkészi díjat Vajs Tibor kisbéri, tárkányi lelkipásztor kapta, aki a “nyájára gondot viselő lelkipásztor példáját állítja a nehéz körülmények között szolgáló lelkészek elé” – hangzott el.

A szeretetszolgálati munkáért odaítélhető Kiss Ferenc-díjat idén Bogáth István, a kömlődi református egyházközség gondnoka vehette át. A méltatás szerint vezetésével a gyülekezet létrehozta középsúlyos értelmi és halmozottan sérült felnőttek számára a Kerényi Béla Református Diakóniai intézményeket, továbbá speciális ifjúsági táborhelyet alakított ki, ahol ép és sérült fiatalok nyaralhatnak együtt. 

Az intézményes diakóniában szolgálóknak adható Juhász Zsófia-díjjal Győri Zsófiát, a debreceni, sérült és halmozottan sérült fiatalokkal foglalkozó Immánuel Otthon igazgatóját tüntették ki.

A református iskolaügyért végzett munkát elismerő Imre Sándor-díjat Suba Lajos, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium nyugalmazott igazgatója kapta, aki 1997-től 17 éven át volt az intézmény vezetője.

Kapcsolódó cikkek