Mi legyen a tévében? Szóljon bele!

Mi legyen a tévében? Szóljon bele!

televízió

A véleményezéshez persze célszerű megismerni azt is, hogy miről szól a Kódex, hogyan készül, és ha elkészült, melyik médiaszolgáltatókat és hogyan befolyásolja.

televízió

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményében így fogalmaznak: „A közszolgálati médiaszolgáltatások alapvető feladata a társadalom közösségbe kovácsolása, a történelmi és kulturális ismeretek, a tradíciók továbbadása, és a sokszínű értékek közvetítése. A közszolgálat kiemelt feladata, hogy tárgyilagos és felelős tájékoztatást kínálva hozzásegítse az embereket demokratikus jogaik gyakorlásához.” De a köztévék, a közrádiók működtetésének fontos célja az is, hogy egyfajta szociális és kulturális univerzalitásra törekedve kiszolgálják a közönség igényeit. Azaz olyan témák vagy műsorok kerüljenek képernyőre vagy az éterbe, amelyek a legszélesebb közönséget vonzzák, vagy érintik – írják.

A Közszolgálati Kódex többek között arra hivatott, hogy kijelölje azokat a sarokpontokat, amelyek alapjain a közmédiumok műsorai felépülhetnek. Az alapdokumentumot az új médiatörvény szerint a Médiatanács fogadja el, de megalkotásába a történelmi egyházakat, szakmai, társadalmi szervezeteket és olyan civil szervezeteket is bevon, mint például a kisebbségek, családok, vagy a fogyatékkal élők szervezetei. Az elkészült Kódex érvényesülését az új médiatörvényben meghatározott szervezetek és egyházak delegáltjaiból megalakuló Közszolgálati Testület felügyeli.

A Médiatanács elkötelezett amellett, hogy a legszélesebb nyilvánosság tájékoztatását és szórakoztatását szolgáló közmédiumokkal szemben megfogalmazott elvárások alapdokumentumába – írják a közleményben, a Közszolgálati Kódexbe a lehető legszélesebb körben beépítse a közösség tényleges igényeit. „Ezért várja, és mindenkitől örömmel fogadja a Kódex tartalmára vonatkozó konstruktív javaslatokat, észrevételeket.”

A felhívásról, a közszolgálati kódexről és a véleményezés lehetőségeiről bővebb tájékoztatás a Médiatanács blogján olvasható. www.mediatanacs.blog.hu

Kapcsolódó cikkek