Magyar csapat nyerte a Volvo Adventure pályázatát

Magyar csapat nyerte a Volvo Adventure pályázatát

katicát nagyító alatt figyelő kislány

A pályázat az autógyártó és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának idén tízéves jubileumát ünneplő közös kezdeményezése, amelyet Magyarországon harmadszor hirdetettek meg. A versenyre tizenhárom és tizenhat év közötti fiatalok jelentkezhettek kettő-öt fős csapatokkal, a diákokat egy tanár is segíthette. A gyerekeknek egy lakókörnyezetükben fellelhető környezetvédelmi problémára kellett megoldást kidolgozniuk és megvalósítaniuk. A pályázatnak a kutatás és tervezés mellett a probléma megoldásának menetét és annak eredményeit is tartalmaznia kellett.

A pályázat plakátja

A hazai fordulót a Green Guards, a budapesti Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ általános iskolájának csapata nyerte, így ők képviselhetik az országot a június 5. és 9. közötti göteborgi nemzetközi döntőn, amelynek fődíja tízezer dollár, második és harmadik díja pedig hat, illetve négyezer dollár. “A hazai elődöntőn diadalmaskodó újpesti iskola a Homoktövis Természetvédelmi Területért, illetve a dunakeszi lápért tett erőfeszítései kézzel fogható eredményekhez vezetettek. Kitartó munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy különböző civilszervezetekkel együttműködve, hatósági segítséggel sikerült megmenteni a tőzegláp élővilágát a kipusztulástól” – mondta Bodrogai Gábort, a svéd autógyártó hazai leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

kislány locsolja a virágokat

Nem lehet elég korán elkezdeni a természet védelmét

Az idei elődöntőre összesen kétszázötvenkilenc lelkes csoport nevezett be a világ negyvenhat országából. A beérkezett munkákat először a svéd zsűri tagjai értékelték, az országonkénti elődöntőkön már csak azok a csapatok vehettek részt, amelyek pályázatát a skandináv szakértők a legmagasabb pontszámmal jutalmazták. A magyarországi zsűri elnöke Schlosser Tamás, a National Geographic főszerkesztője volt. A megosztott második helyezést a kiskunhalasi KRK Szilady Áron Gimnázium tanulói és a gödöllői Török Ignác Gimnázium Compostyle nevű csapata szerezte meg. A pályázatról és a győztes projektekről további információ a www.volvoadventure.org oldalon érhető el.