Ma van a gyermek lelkisegély-szolgálatok világnapja

Ma van a gyermek lelkisegély-szolgálatok világnapja

Gyerekek tartanak egy földgömböt

A globális hálózat célja a gyermeki jogok érvényesítése, a gyermekek védelme, meghallgatása és segítése. A szervezet alapító tagja a 1993 óta működő kiemelten közhasznú Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. A Child Helpline International 2003-ban jött létre és ma már százharminchárom országból vannak tagjai. 2010-ben a CHI tagjaihoz összesen több mint tizennégymillió megkeresés érkezett. Egy-egy tagszervezethez  átlagosan tíz olyan hívás érkezik egy nap, amikor a gyerekek erőszak vagy visszaélés miatt telefonálnak.

Azokban az országokban, ahol a gyermekvédelmi rendszer hiányos, nem nyújt megfelelő ellátást, nagy szerepe van ezeknek a szolgálatoknak abban, hogy képviselje a gyermekek érdekeit és kitöltse a gyermekvédelmi rendszerben meglévő űrt. Sokszor ezek az anonim szolgálatok azok, ahová egy bajba került gyermek legelőször fordul segítségért. A lelkisegély-szolgáltok kiemelt célja az öngyilkosságok prevenciója, és ennek része a krízis intervención túl a hosszú távú segítség megszervezése is. Az alacsony küszöb közös jellemzője a tagoknak: azaz a gyerekek akkor és úgy kérhetnek segítséget, ahogy az nekik a leginkább megfelelő, biztonságos és bizalmas környezetben tehetik ezt meg, névtelenül, titoktartás mellett és ingyenesen.

Telefont tartó kisfiú

A CHI tagsága közös alapelvek mentén dolgozik, egységes szakmai színvonalon nyújt segítséget, a tagszervezetek rendszeresen megosztják egymással jó gyakorlataikat, tapasztalataikat – mindebben a hálózat magyarországi alapítótagja a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a kezdetektől aktív szerepet vállal. A Child Helpline International idei évi szlogenje, Még több gyermek számára biztosítunk elérést az infokommunikációs technológiák révén. Világszerte tendencia, hogy a gyermektelefonok bővítsék szolgáltatásaikat, hogy minél több gyermek számára elérhetővé váljanak és lépést tartsanak a kommunikáció és a technológiák fejlődésével.

Így a legtöbb szolgálat már nyújt online tanácsadást is, e-mailben és chaten is biztosítanak konzultációs felületet a krízisben lévő tizenéveseknek. Ennek megfelelően a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2010 áprilisában elindította chat szolgáltatását, és hamarosan új, interaktív elemekben és a tizenéves korosztályt informáló tartalmakban gazdag honlappal igyekszünk elérni még több támogatásra, meghallgatásra vagy konkrét segítségre szoruló gyereket és fiatalt.