Kiváló minőségűek a hazai gyümölcsök

Kiváló minőségűek a hazai gyümölcsök

cseresznye egy kislány fülén

Barát József, Jász-Nagykun-Szolnok megyei település alpolgármestere elmondta, hogy a Tisza-parti községben június első hetében kezdődött el a szüret. A nagykörűi ültetvények túlnyomó többségét kitevő nagy szemű, ropogós germersdorfi fajtában, a 2010-es szezonnal ellentétben ezúttal nem okozott veszteséget az időjárás. A telet számottevő fagykár nélkül vészelték át a fák, majd a szárazra fordult tavasz a virágzáshoz és terméskötődéshez is ideálisnak mondható körülményeket teremtett.

cseresznyefa

A májusi fagyok ugyancsak megkímélték a települést, bár a hűvös idő és a kezdődő aszály valamelyest rontott a terméskilátásokon. Ennek ellenére a mennyiségét tekintve átlagos, de zömmel kiváló minőségű termést takarítanak be a gazdák – fogalmazott a község cseresznye termelőként is ismert alpolgármestere. A germesdorfi szedése immár félidején túl van. A héten a munka nagy része befejeződik. Nagyjából a korábbi években megszokott áron veszik át a gyümölcsöt a kereskedők, akik pünkösdig jellemzően háromszázötven forintot fizettek a Nagykörűben idén is standardnak számító, huszonnégy milliméter feletti szemátmérőjű, első osztályú termés kilójáért.

Az ünnep óta száz forinttal csökkent a felvásárlási ár, ennek megfelelően a legszebb áru kilója kétszázötven, a huszonkét-huszonnégy milliméter közötti százötven, míg az ipari feldolgozásra szánt cseresznye százhúsz forintért cserél gazdát. A kereslettel alapvetően nincs probléma, bár a visszajelzések alapján a hazai piac mellett a hagyományosan a körűi cseresznyeexport célországainak számító romániai, baltikumi és orosz piac betelni látszik. Utóbbi államnak a korábbi éveknél érzékelhetően visszafogottabb megrendelései feltehetőleg a németországi járvánnyal hozhatók összefüggésbe. Az extra méretű, huszonnyolc-harminc milliméteres cseresznye viszont Európában szinte bárhol, akár kilónként ötszáz forint feletti áron is eladható.

cseresznye tálakban

Ilyen gyümölcs azonban Nagykörűben csak mutatóba akad, a helyi művelési technológia ugyanis nem teszi lehetővé nagy biztonsággal évről-évre prémium minőség előállítását. Ennél is nagyobb gondot jelent, hogy hiányzik a valódi összefogás a termelők között, melynek következtében idén először már a közösségi permetezést sem sikerült megszervezni a faluban. A kedvezőtlen folyamat megállítása érdekében a termelést hosszú távon a piaci elvárásoknak megfelelő színvonalon folytatni kívánó ültetvénytulajdonosok most új megoldásokat keresnek. Elképzeléseik szerint civil szervezetbe tömörülve, egységes minőségbiztosítási rendszert kialakítva végzik tovább tevékenységüket.

Mindemellett azonban helyi hűtő, válogató és csomagoló kapacitások megteremtésére is szükség volna Nagykörűben, mert csak ily módon lehetne hatékonyan csökkenteni az itteni gazdák piaci kiszolgáltatottságát. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűben évszázados hagyománya van a cseresznye termesztésének. Petrovay György földbirtokos, nemesítő az 1870-es években létesített itt faiskolát. Utóbb kiderült, a Tisza árteréhez tartozó terület rendkívül kedvező a germersdorfi óriás cseresznyének, ezért számos kisebb-nagyobb ültetvény létesült a településen. Mára szinte nincs olyan ember az alig kétezer lelket számláló községben, aki gazdálkodóként ne került volna kapcsolatba a gyümölccsel.

cseresznye virág

A helység belterületében és határában található Magyarország legnagyobb, mintegy kétszáz hektáros cseresznyése, ahol jellemzően négy-ötféle terem a gyümölcsből. Ráadásul Nagykörű büszkélkedhet az ország egyetlen, hetvenhét féle cseresznyefát felvonultató cseresznyefajta-gyűjteményével is.