Zentát is érdekli az Egészséges Vásárhely Program

Zentát is érdekli az Egészséges Vásárhely Program

A hódmezővásárhelyi kórház megosztja az Egészséges Vásárhely Program (EVP) kialakítása és működtetése során összegyűjtött tapasztalatait a Zentai Közkórházzal, valamint támogatja a vajdasági intézményt egy hasonló népegészségügyi program kialakításában. Erről tájékoztatta Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.

A két intézmény a napokban megkötött együttműködési megállapodása szerint a kórházak rendszeres tapasztalatcserék során segítik egymást az egészségügy különböző területein. A folyamatos szakmai tapasztalatcserék keretében az intézmények mind az orvosi, mind az ápolási, a tudományos és a szakellátás szervezésének gazdasági, financiális kérdéseiben, a fekvő- és járóbeteg szakellátás területein egyaránt rendszeresen konzultálnak.

Az együttműködés keretében a hódmezővásárhelyi kórház az Egészséges Vásárhely Program kialakítása és működtetése során összegyűjtött tapasztalatait megosztja az alföldi város vajdasági testvértelepülésének kórházával, és segíti a zentai intézményt egy hasonló alapokon nyugvó népegészségügyi program kialakításában. A Tisza-menti település egészségügyi szakemberei szerint a 2008 áprilisában elindított, és azóta számos szakmai elismeréssel díjazott EVP az innovatív lehetőségek programja, amely mérhető népegészségügyi eredményeivel megalapozta a kórház gyógyító munkán túli, egészségmegőrző és egészséges életmódra nevelő szerepét is, így kiváló mintaként szolgál egy hasonló egészségügyi program kialakításához. A hódmezővásárhelyi önkormányzat és a helyi kórház által életre hívott egészségmegőrző program a két intézmény egyesülésével rövidesen Makón is elindul, de az egyedülálló kezdeményezés módszertanának átvételét korábban már Arad is kezdeményezte.