Ultrahangkészülékeket vásárolt a keszthelyi kórház

Ultrahangkészülékeket vásárolt a keszthelyi kórház

Több mint 47 millió forintos pályázati összegből kiemelt szintű radiológiai, valamint aneszteziológiai-intenzív ultrahangkészüléket vásárolt a keszthelyi kórház, az utóbbi a válságos állapotú betegek ellátásainak kockázatait is csökkenti.

A kórház az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert 47,3 millió forintos, százszázalékos támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében vásárolta meg a két új ultrahangkészüléket.

A radiológiai és ultrahang-diagnosztikai osztályon egy tízéves készüléket cseréltek le, hogy az évente mintegy háromezer fekvőbeteg, illetve mintegy 11 000 járóbeteg ellátását segítsék. A korszerű eszköz beszerzésével elkülöníthetővé vált a járó- és fekvőbetegek vizsgálata, ami a várólisták rövidülését is eredményezi.

Az aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztályon eddig a válságos állapotú betegeket – a páciens vagy a készülék szállításával – a radiológiai osztály ultrahangkészülékével vizsgálták. Az új berendezés az időveszteséget és a szállításból adódó felesleges kockázatot is kiküszöböli, gyorsul a diagnózis megállapítása, a szakorvosoknak pedig lehetőségük nyílik egyes invazív beavatkozások ultrahangvezérelt elvégzésére.