Több mint 500 új képzés jelent meg a Tudásod a jövőd projekt keretében

Több mint 500 új képzés jelent meg a Tudásod a jövőd projekt keretében

Összesen 670 millió forint értékben újabb 555 képzés jelent meg a Tudásod a jövőd projektben, így 243 településről több mint 8 000 újabb résztvevő kerülhet be a képzésekbe. Ezt közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a 2014. január 20. és 2014. február 20. között indítható képzésekre a képző intézmények 6197 képzés indítására vonatkozó ajánlatot nyújtottak be, közel 7 milliárd forint értékben.

A projekt célja, hogy a kistelepülésen lakók, az idősebbek, az alacsony iskolai végzettségűek, minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a tanulásba – olvasható a közleményben.

A projektben felhasználható források elosztását a régiók fejlettségi szintje határozza meg.

A képzésre eddig már 113 416-an jelentkeztek, amelyből hátrányos helyzetű kistérségekben közel 51 000-en élnek. A jelentkezők közül 43 753 fő 45 év feletti, a regisztráltak száma meghaladja a 317 000-et.

A kormány bruttó 90 000 forint/fő keretösszeggel támogatja a magánszemélyek tanulását, soha nem látott lehetőséget biztosítva arra, hogy informatikai tudást szerezzenek, vagy éppen idegen nyelvet tanuljanak – hangsúlyozza a KIH.