Tehetséggondozás uniós forrásból

Tehetséggondozás uniós forrásból

Kisfiú mint kutató

A hírt Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes pénteken, a támogatási program nyitórendezvénye előtti sajtótájékoztatón jelentette be. Az elnyert összeg legnagyobb részét a huszonöt doktori iskola használhatja fel, de mintegy hatvanmillió forint jut a tudományos diákkörök és több mint negyvenmillió forint a szakkollégiumok támogatására is.

Fiatal lány a táblánál

A professzor szerint lehetőség lesz képzési és kutatási programok kidolgozására, tanulmányutak, konferenciák szervezésére, publikációkra  és az egyetem történetében először, doktorjelölti ösztöndíjak odaítélésére is. Az európai uniós pályázaton huszonnégy hazai felsőoktatási intézmény nyert támogatást, köztük a legmagasabb összeget, nyolcszáznyolcvankilencmillió forintot a Debreceni Egyetem.

Ebből a forrásból lehetőség nyílik a tudományos utánpótlás fejlesztésére, hiszen az egyetem huszonöt doktori iskolája, tudományos diákkörei, szakkollégiumai, vagyis szinte valamennyi tehetséggondozó műhely a támogatás haszonélvezője lesz az elkövetkező két évben. A pályázati forrásból a lezárult első forduló alapján hetvenegy doktorjelölt nyerte el a havi százhúszezer forintos, legfeljebb tizenkét hónapig adható ösztöndíjat, amely hozzásegíti őket disszertációjuk befejezéséhez.