Mostantól a kaposváriak is utazhatnak elektromos buszokkal

Mostantól a kaposváriak is utazhatnak elektromos buszokkal

Átadták a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító Kaposvári Közlekedési Zrt. első két elektromos autóbuszát szombaton.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a város főterén, a Kossuth téren tartott eseményen hangsúlyozta: a magyar közlekedéspolitika célja a hazai autóbuszállomány megújítása, a 8 ezer járműből eddig 2 ezret sikerült lecserélni, a fennmaradó 6 ezer cseréjére a következő 10 évben várható.

“Magyarország 2050-re célozta meg a karbonmentesség elérését, és 2030-ra, hogy az elelektromos áram előállításának 95 százaléka szénmentesen történjen”

– mondta, majd hozzátette, az utóbbi várhatóan már 2024-re megvalósul.

A miniszter méltatta Kaposvárnak a Modern városok programban elért eredményeit és azon túlmutató fejlesztéseit. Példaként hozta fel a 18 milliárd forintból épült, 2020-ban átadott közlekedési központot és Közép-Európa legnagyobb, 100 megawattos naperőművét.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere utalt rá, hogy a város 40 sűrítettgáz üzemű autóbusz beszerzésével 2015-ben újította meg helyijáratú autóbuszflottáját.

“A ma már hétéves járműállomány teljes cseréjét 2028-ra szeretnék elérni elektromos buszok vásárlásával”

– tette hozzá.

Gelencsér Attila, a Somogy 1. számú választókörzetének a választásokon újrainduló országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy egy autóbuszflotta modernizációja a közösség erejét mutatja, egyúttal reményét fejezte ki, hogy 2026-ra már nemcsak a közösség, hanem a családok is elég erősek lesznek zöldautók vásárlásához.

Széles Gábor, a Videoton és Ikarus vállalatcsoport elnöke azt közölte, hogy a Videotonnak nagyon fontos Kaposvár, mert a vállalatcsoportnak Székesfehérvár után itt van a legnagyobb telephelye, ahol a Videoton Elektro Plast Kft. 40 milliárd forintos forgalmat bonyolít.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a szombaton átadott Ikarus 120e elektromos buszok az Ikarus székesfehérvári gyárában készültek, előállításuk során a magyar hozzáadott érték meghaladta az 50 százalékot. A járművek a töltőkkel együtt egyenként 157 millió forintba kerültek, 84 utas egyidejű szállítására és egy töltéssel 300-350 kilométer megtételére alkalmasak.

Kapcsolódó cikkek