Meteort láttak az égen

Meteort láttak az égen

meteorPéntek este fényes tűzgömb jelent meg az égen, majd robbanást lehetett hallani a Dunántúlon. Ez olvasható az Időkép.hu időjárás-előrejelző portálon. A meteorról több weboldal is beszámolt. 

A honlap ismerteti, hogy pénteken este 9 óra 46 perckor meteort észlelt több száz olvasójuk a Dunántúlon. A 3-4 másodpercig tartó fényjelenséget a Balaton közelében pár perccel később hangrobaj is követte, de a fénye Zalaegerszegtől Miskolcig látható volt. Nem kizárt, hogy a meteor egyes darabjai a földfelszínt is elérhették, erre utal több olvasói beszámoló is.

Az eseményről Ladányi Tamás csillagász nyilatkozott a Blikk.hu-nak. A csillagász, aki éppen Dégen, a Park tónál volt, elmondta, hogy a kőzet még a levegőben több darabra hullott, majd felrobbant, melyet több webkamera is rögzített. Közölte, hogy a jövő héten lesz a maximuma a Perseidák augusztusi megjelenésének, de véleménye szerint ez a jelenség nem ehhez a meteorrajhoz tartozhatott. 

meteor közelről

A tűzgömb – ha az volt – tulajdonképpen a meteorok egy nagyon fényes fajtája, a mínusz 6 magnitudónál fényesebb hullócsillagokat hívják így. Nem kizárt, hogy a darabjai Magyarországon csapódtak be valahol – tette hozzá a Ladányi Tamás. A videometeor.hu oldalon a Becsehelyi Csillagvizsgáló képeit lehet látni, a kamera rögzítette a tűzgömböt, amely annyira fényes volt, hogy a következő felvétel teljesen “beégett”.

A Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület honlapjára (www.nae.hu) felkerült beszámolóban az egyik észlelő azt írja: “ma este éppen a Becsehelyi Csillagvizsgálótól tartottunk hazafelé és csak az autóból láttuk a hatalmas fényű meteort, 21:45-öt mutatott az autó órája. Arra lettünk figyelmesek, hogy a tőlünk bal kézre eső szántóföld felől valami bevilágítja az autónk belsejét. Hirtelen nem is értettem (én vezettem), hogy onnan hogyan jöhet egy autó. Kinéztem balra és szinte az autóval párhuzamosan, a horizonthoz képest lapos szögben haladt a tűzgömb, szinte előzésbe kezdett. (…)  A kihunyást mi szinte a közeli szántóföld fölött láttuk kb. 20 fok magasan ÉK-i irányban. Kb. 3-4 másodpercre saccoltuk az időt amíg látni lehetett. Annyira közelinek tűnt, hogy majdnem elindultunk keresni a maradékát.”

meteorit

Az Időkép.hu-n több hozzászóló is mesél a történtekről. Az egyik kommentelő azt írta, “hazafelé sétáltam, mikor egyszer csak zöldbe borult a táj, felnéztem, és akkor láttam a Göncölszekértől a Holdig húzódó színes fénycsóvát, a végén pedig szikrázott és eltűnt.” Egy másik beszámoló szerint Budapestről is látni lehetett a meteort: “mi Budapestről láttuk. A teljes útját végig tudtuk követni, becslésünk szerint kb. 7-8 km-es magasságban felrobbant, két nagyobb darabra, majd nem izzott tovább. A látottakból úgy tűnt, nem ért földet.”