Megújult a szári templom

Megújult a szári templom

Szent János plébánia

A hívek vasárnap délelőtt, az első szentmisalkalmával vehetik újra birtokukba a megszépült épületet.     A Keresztelő Szent János plébánia barokk stílusban épült egy középkori, 14. századi templom helyén 1752 és 1757 között. A tornyot 1770-ben Fellner Jakab építész készítette.

gyóntatószék

A leégett gyóntatószék

Ambrózy Tamás plébános elmondta, hogy 2007 októberében, éppen a templom felszentelésének 250. évfordulóján egy elektromos zárlat miatt kigyulladt a gyóntatószék. Szerencsére a tűz nem kapott elegendő oxigén utánpótlást, de így is komoly károkat okozott. Azóta küzdött a falu lakossága azért, hogy újra régi fényében tündökölhessen az épület: adakoztak a hívek, segített a helyi önkormányzat, a székesfehérvári püspökség és egy helyi alapítvány is.

kármentés
A pénz így is szűkösen volt csak elegendő, ezért például a műszaki felügyeletet társadalmi munkában vállalta két lelkes helybeli építészmérnök, Laub János és Magyar Imre.
A toronysisak bádogozása kivételével mindent felújítottak a 47 milliós beruházás során. A tető faszerkezetét a statikus instrukciói alapján megerősítették, lécezést cseréltek és vadonatúj cserépfedés került rá. Felszerelték az esőcsatornát, kijavították, újraszínezték a külső vakolatot. Az épület teljes elektromos hálózatát kicserélték, a belső tér restaurálását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakmai felügyelete mellett Tóth Antal aranykoronás díszítőmester végezte Hoffer Andrea restaurátor segítségével.

Ambrózy Tamás atya

Ambrózy Tamás atya

Ambrózy Tamás azt mondta: “Pappá szentelésem óta ez lesz az első alkalom, hogy felújított templomban misézhetek. Hálát adok az Úrnak és mindazoknak, akik segítségünkre voltak, hogy Advent idején a karácsony közeledtével ilyen nagy ünnepre kerülhet sor Száron”