fotó: pixabay.com

Maruzsa Zoltán: sikeres tanévet zártunk

Maruzsa Zoltán: sikeres tanévet zártunk

Sikeresnek értékelte a koronavírus-járvány miatt tantermen kívüli, digitális munkarendben befejezett elmúlt tanév lezárását a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Maruzsa Zoltán az eredmények között említette, hogy Magyarországon a járvány ellenére egyetlen napra sem szünetelt az oktatás, illetve meg tudták szervezni az érettségit, a szakmai vizsgákat és a felsőoktatási felvételit.

“Sikeres tanévet tudtunk zárni”

– jelentette ki, közölve:

az érettségi jegyek átlaga idén 3,61 volt, ami nem tér el a 2013 és 2019 közötti átlageredményektől, amelyek 3,57 és 3,71 között alakultak.

Maruzsa Zoltán ezt egyértelműen kedvezőnek nevezve azt mondta, annak ellenére, hogy mások voltak a felkészülés körülményei, nem lettek “sem rosszabbak, sem jobbak” az érettségi eredmények.

Az államtitkár kiemelte, az elégtelen osztályzatok aránya idén csupán 0,89 százalék volt, ez javulást jelent a 2013 és 2019 közötti időszak 1,5 és 1,02 százalék között mozgó értékéhez képest.

“A tantárgyankénti eredményekre térve ismertette: középszinten nincs statisztikai eltérés, a három fő tantárgy esetében az elmúlt évek átlaga 3,45, idén pedig 3,47. Azokból a tantárgyakból, amelyekből kevesebben vizsgáztak, vannak eltérések, de azok sem jelentősek”

– jegyezte meg.

Emelt szinten – folytatta – a három fő tantárgy esetében a vizsgaeredmények átlaga az elmúlt négy évben 66 százalék volt, idén 60 százalék. Az eredmény csökkenésének oka – tette hozzá -, hogy 2019-hez képest idén jelentősen, 26 százalékkal nőtt a vizsgák száma, mivel kötelező lett egy tárgyból az emelt szintű vizsga a felsőoktatási felvételihez.

“Ez továbbra is azt igazolja, hogy van létjogosultsága a kétszintű érettséginek”

– mondta.

Maruzsa Zoltán beszámolt arról is, hogy a tankerületi fenntartású intézményekben az 1-12. évfolyamon – 45 százalékkal – 1,5 százalékra csökkent az évismétlések aránya, ami 45 százalékos csökkenést jelent azt ezt megelőző tanév 2,7 százalékos arányával összevetve.

Az államtitkár erről megállapította: a járvány miatt bevezetett új munkarendben nemhogy növekedett, hanem csökkent az évismétlők száma.

“Idén teljessé válik a köznevelésben a tankönyvellátás ingyenessége”

– emelte ki Maruzsa Zoltán, emlékeztetve, hogy 2013-ban még hétmilliárd forintot kellett fizetniük a családoknak a tankönyvekért. Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetése miatt június közepén kiegészült a tankönyvjegyzék, a köznevelési intézmények idén tavalyhoz képest 385 000-rel több, összesen 13 455 000 tankönyvet rendeltek meg – sorolta. Hozzátette, az új Nat miatt az első, ötödik és kilencedik évfolyamon más, átdolgozott tankönyveket kapnak a tanulók.

Jelezte azt is, hogy elkezdődött a tankönyvek gyártása, kiszállításuk augusztus elején kezdődik.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke köszönetét fejezte ki az érettségi megszervezésében és lebonyolításában részt vevő pedagógusoknak, kiemelve, hogy “abszolút rendben” folytak a vizsgák. Arról, hogy az előző évekhez képest ebben az évben 30 ezerrel kevesebben tettek érettségi vizsgát, azt mondta, idén biztonsági okokból nem volt mód arra, hogy a tavaszi időszakban előrehozott vizsgát tegyenek a tanulók, érettségi bizonyítványt azonban lényegesen többen kaptak, mint az elmúlt években.

Újságírói kérdésre Maruzsa Zoltán közölte, több forgatókönyvvel is készülnek a járvány esetleges második hullámára, több olyan informatikai fejlesztés is folyamatban van, amely könnyebbé teheti a pedagógusok munkáját.

Kapcsolódó cikkek