Lovas járőrök vigyáznak a veszélyeztetettekre

Lovas járőrök vigyáznak a veszélyeztetettekre

lovas rendőrök

A több mint negyven, télen többnyire nehezen megközelíthető kisebb-nagyobb tanyát három lovas rendőr járja – mondta Fedor Rita főhadnagy. A lovas járőrszolgálat munkatársai a mindennapos közbiztonsági feladataik ellátása mellett – a kapott parancsnak megfelelően – figyelnek arra is, hogy tud-e mindenki fűteni a lakásában. Főként az egyedül élő, idős emberekhez kopognak be nap mint nap, visszatérően, hiszen ők fokozottan veszélyeztetettek, koruk miatti állapotuk vagy betegségük is akadályozhatja őket abban, hogy a nagy hidegben gondoskodni tudjanak otthonuk fűtésről.
A lovas rendőrök, ha szükséges, akár maguk is begyújtanak, s azonnal segítséget kérnek a krízishelyzetben lévők számára a város önkormányzatától, illetve a rászorulókat ellátó szociális intézményektől vagy civil szervezetektől. Jelzik azt is, ha tüzelőre van szüksége valakinek, hiszen a nyíregyházi önkormányzat kétezer mázsa fát oszt ki a hátrányos helyzetű embereknek a tél végéig, azt a város területeiről, erdeiből gyűjtötték össze az önkormányzat tulajdonában lévő városüzemeltetési és vagyongazdálkodási kft. dolgozói a rászorulóknak.

Fedor Rita megemlítette még, hogy a rendőrség a megyeszékhelyen fokozottan figyel a téli időszakban a hajléktalanokra is, akiknek a száma mintegy négyszázra tehető. A járőrök haladéktalanul intézkednek, ha az utcán krízishelyzetben lévő, fedél nélküli embert látnak. Gondoskodnak arról, hogy az ellátó karitatív szervezetekhez eljuttassák ezeket embereket, így az éjjeli menedékhelyre vagy a nappali melegedőbe vitetik őket. A rendőrség adatai szerint a mostani télen Szabolcsban eddig öt ember szenvedett fagyhalált, valamennyien rosszullét miatt hűltek ki az utcán vagy a lakásuk udvarán.