Hollókőé lett a világörökségi vagyon

Hollókőé lett a világörökségi vagyon

Hollókő ÓfaluHollókő, ÓfaluNógrád megye önkormányzata ingyenesen adta át Hollókő önkormányzatának a világörökségi település ófalui részében lévő ingatlanokat. A hírt sajtótájékoztatón jelentették be a megállapodás aláírása után szerdán, Salgótarjánban.

Becsó Zsolt (Fidesz), a megyei önkormányzat elnöke elmondta: kilenc ingatlan térítésmentes átadásáról van szó, ezek számviteli értéke 60 millió forint. Az eszmei érték ezt jóval meghaladja, hiszen ezek Magyarország egyetlen világörökségi falujában találhatók – tette hozzá. A két testület évek óta közösen dolgozik egy Hollókőt érintő kiemelt turisztikai projekt előkészítésén, ennek terveit is térítésmentesen adják át a településnek.

Szabó Csaba (Fidesz), Hollókő polgármestere “aranybetűs ünnepnek” nevezte ezt a napot, és emlékeztetett arra, jó húsz éve vagyonmegosztáskor kapta meg az érintett ingatlanokat az akkori megyei önkormányzat, és bár azok a falu kezelésében maradtak, a falu azóta is azért harcolt, hogy ezeket vagyonilag is megkapják.
Három udvar, valamint a Vár étterem, a Szövőház, két palóc üdülőház, egy diákszállás és a Bátki ház került a hollókői önkormányzat tulajdonába – utóbbi mézeskalácsból készült, kicsinyített mását Becsó Zsoltnak ajándékozta a sajtótájékoztatón a polgármester.

Szabó Csaba nagyon fontosnak nevezte a település egységének megőrzését. Mint mondta, gondolni is rossz arra, mi lett volna, ha ezeket valaki eladja, és több tulajdonos kezébe kerülnek az ingatlanok, hiszen a leglényegesebb, hogy megmaradjanak azok a funkciók, amelyeket a világörökségi lét is megkíván, és a település is szeretne.

Ez év januárjával megszűnt a megyei önkormányzatok intézményfenntartói szerepe, vagyonuk pedig állami tulajdonba került, de a törvény lehetőséget adott kivételeket meghatározó megállapodásokra. Nógrád megyében – a hollókői vagyonátadás mellett – így került Salgótarján önkormányzatának tulajdonába a bányamúzeum a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jóváhagyásával.

Szabó Sándor, Nógrád megyei kormánybízott ezzel kapcsolatban azt mondta, a megyei önkormányzati elnök és a polgármester közös kérésére nem mondhatott nemet a kormányhivatal, mert azonnal felmérték, hogy az ingatlanok legjobb gazdája helyben lesz.