Hajdúszoboszló kinyitja kapuit

Hajdúszoboszló kinyitja kapuit

A koronavírus-járvány miatti három hónapos bezártság után Hajdúszoboszló készen áll arra, hogy kinyissa kapuit a turisták előtt - mondta a fürdőváros polgármestere csütörtökön a turisztikai szezonnyitó sajtótájékoztatón.

Czeglédi Gyula közölte, kutatást végeztek a törzsvendégek körében, akiknek 82 százaléka határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy felkeresik-e idén Hajdúszoboszlót, 15,5 százalék gondolkodik rajta és csupán 2,5 százalék mondta azt, hogy semmiképpen nem megy nyaralni.

Fontos információnak nevezte a polgármester azt is, hogy a megkérdezettek kétharmada a magánszálláshelyeket, panziókat, apartmanokat részesíti előnyben, és csak a vendégek egyharmada megy szállodába.

“A Kisfaludy-program keretében jelentős számú magánszálláshely újul meg Hajdúszoboszlón idén, és biztosít minőségi ellátást a vendégeknek”

– tette hozzá a polgármester.

Czeglédi Gyula kiemelte, alaposan felkészültek arra, hogy mind a közterületeken, mind a fürdőben biztonságos körülmények között fogadják a vendégeket, és élménnyé tegyék a hajdúszoboszlói tartózkodást, a programokkal nagy csoportosulásokat nem hoznak létre,

de a város különböző pontjain folyamatosan kínálnak valamilyen kulturális, sport, vagy gasztronómiai programot.

Majoros Petronella alpolgármester jelezte, az önkormányzat felhívására mintegy 40 civil szervezet, helyi művészeti és alkotóközösség, művészeti intézmény “mozdult meg”, aminek eredményeként hatvan nap alatt több mint 300 kulturális-turisztikai attrakciót kínálnak a nyáron a fürdővárosban.

Első rendezvényüket “Mű terem a téren, avagy műterem a téren” címmel a strand főbejáratánál tartják, ahol tizenegy kortárs festő munkáját követhetik alkotás közben egész nap a látogatók.

“A tervezett programok között egyebek mellett nép- és modern táncok, népzene, klasszikus és modern zenei koncertek, hagyományőrzők, kézműves bemutatók szerepelnek, de újra megnyitják a szabadtéri mozit is”

– sorolta Majoros Petronella.

Kovács Gergely alpolgármester a sportrendezvények közül a hajdúszoboszlói lovas napokat, a kamionos találkozót, a 30. Tour de Hongrie kerékpáros verseny befutóját, a veterán járművek bemutatóját és a Magyarország hat legjobb női teniszezőjének részvételével megrendezendő TOP6 tenisztornát emelte ki.

Kapcsolódó cikkek