Folytatódik a szúnyogirtás

Folytatódik a szúnyogirtás

Folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által koordinált központi szúnyogirtási program; ezen a héten 18 ezer hektáron, a többi között a Tisza-tónál gyérítik a vérszívókat. Ezt közölte az OKF kedden a honlapján.

A június elseje óta tartó program keretében eddig 504 ezer hektáron végeztek szúnyoggyérítést a szakemberek – írták.

A tájékoztatás szerint a következő napokban a Tisza-tó térségére koncentrálják a szúnyogirtást, ahol az állandó tenyészőhelyek miatt folyamatos a szúnyogok jelenléte.

Sok a szúnyog Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megye egyes részein is, így ott is lesz majd szúnyoggyérítés, illetve a főváros néhány kerületében végeznek földi permetezést.

Hozzátették, a katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen.

Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – közölte az OKF.