Épségben van a Tárnokról eltűnt fiú

Épségben van a Tárnokról eltűnt fiú

Megtalálták a rendőrök azt a 13 éves, tárnoki kisfiút, aki június 14-én az általános iskolából tűnt el. Budapesten csavargott napokig.

A police.hu írása szerint a fiú épségben került elő. Napokig csavargott, majd egy hozzátartozóját kereste fel egy fővárosi szállón. A kisfiút sérülések nélkül adták át gondviselőjének.

A fiú már tárnoki otthonában, nevelőszüleinél tartózkodik. Az ügy körülményeit közigazgatási eljárás keretében az Érdi Rendőrkapitányság vizsgálja -közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Blikk korábban azt írta, fiú bizonyítványa miatti szégyenében mehetett világgá, mert éppen a bizonyítványosztó után eredt a nagyvilágnak. “Péntek délelőtt még a végzősök ballagására készültek, aztán a tanárok elmondása szerint nézeteltérése volt valakivel, ami miatt az osztályfőnöke két idősebb lánnyal hazakísértette” – mondta a gyermek nevelőapja, Tóth Lajos az újságnak. A kísérők gyűrűjéből megszökve rohant el, most találták meg.