Egy sikeres példa Oroszlányból

Egy sikeres példa Oroszlányból

új lakásAz oroszlányi szociális szolgálat Ugródeszka elnevezésű programja keretében egy évig lakást bérelnek helyi dűlőkben élő embereknek, életvezetési tanácsokat adnak nekik, és lehetőséget nyújtanak számukra a szakmaszerzésre is.

Deák Sándorné, a szervezet helyettes vezetője elmondta, a júliusban induló programra hatvanan jelentkeztek, közülük 23-at választottak ki. Kizáró ok volt például a szenvedélybetegség vagy az együttműködési készség hiánya. A program a gyerekekkel együtt csaknem negyven embert érint.

A részvevőknek a szociális szolgálat egy évig lakást bérel, és mindenki segítőt kap, akivel személyre szabott fejlesztési tervet készítenek életük újrakezdésére. Emellett raktáros, targoncavezető vagy eladói képesítést szerezhetnek a jelentkezők. A programra a szervezet 35 millió forintos támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében. A szociális szakember elmondta, hogy Oroszlány központjában korábban több, alacsony komfortfokozatú, leromlott bérlakást elbontottak. Az ott élők lelépési pénzt kaptak, amelyből a külterületen lévő Nyíres- és a Német-dűlőben vettek kisebb telkeket, garázsokat. Egy tavalyi felmérés szerint a területen lévő 220 ingatlan közül 115-ben folyamatosan élnek. A lakók 92 százaléka a létminimum alatt, 40 százaléka adósságterhekkel él. Zömmel férfiak, főként fiatalkorúak kényszerültek a dűlői létbe, végzettségük a legtöbbször nyolc általános iskolai osztály; egyharmaduk dolgozik rendszeresen.