Kétezer milliárd forint maradt pályázatokra

Kétezer milliárd forint maradt pályázatokra

pályázatokAz új kormánynak 2011 és 2013 között kétezer milliárd forint felhasználásra vonatkozóan maradt érdemi döntési lehetősége a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési ciklus támogatási forrásaiból eredetileg rendelkezésre álló nyolcezer milliárd forintból.

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke egy gazdasági fórumon, Békéscsabán azt mondta, a megmaradt forrásból több mint 1.100 milliárd forint értékben január 17-től 597 milliárd, március elsejétől pedig további 510 milliárd forint pályázati lehetőség nyílt, illetve nyílik meg, összesen 94 konstrukcióban az Új Széchenyi Terv keretében.

Az elnök jelezte, hogy az első körben, egyebek mellett a közlekedés-fejlesztés és az atipikus foglalkoztatás területén lehet pályázni. A március elsején megnyíló második körben pedig például a vállalkozásfejlesztés, a zöldgazdaság, a foglalkoztatás, az egészségipar és a tudomány, valamint az innováció területein nyílnak meg pályázati lehetőségek. A fennmaradt forrásokra vonatkozóan márciust követően jelennek meg a további kiírások.

Kiemelte, hogy eddig 1440 milliárd forintot fizettek ki, további, mintegy 4500 milliárd forintnyi pályázat pedig megvalósítás alatt áll. Utóbbiaknál van, ahol megtörtént a döntés, kijelölték a kedvezményezettet, és vagy megtörtént, vagy nem a közbeszerzés, de szavai szerint “nem igazából haladnak a projektek”.  Az elnök szerint ezeknek a projekteknek a felgyorsítása, kezelése és a pénzügyi kifizetések minél erőteljesebb felgyorsítása jelentheti a magyar gazdaság számára a további kitörést, hiszen “ezeknek 2011-2012-ben nagyjából le kell bonyolódniuk”.

A korábbi döntésekből származó fejlesztések, valamint az idén tavaszig kiírandó pályázatok, s azok multiplikátor hatásai, valamint a külföldi befektetések együttese pedig megalapozza az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott gazdaság- és foglalkoztatás-növekedési terveket – mondta Petykó Zoltán.