Újabb turisztikai fejlesztések indulnak

Újabb turisztikai fejlesztések indulnak

Folyamatosan egyre jobb eredményeket ér el a hazai idegenforgalom, így újabb turisztikai fejlesztések indulnak Budapesten és vidéken is. Ezt mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatorna esti műsorában vasárnap.

Hangsúlyozta: a magyarországi szállodák színvonala sokat javult, már nemzetközi viszonylatban is jónak számítanak, ugyanakkor van még fejlődési lehetőség.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy Budapest után a Balaton a második legfontosabb turisztikai célpont nyáron, a balatoni szállodák azonban komoly munkaerőhiánnyal küzdenek. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kormányzat jelentős összegeket szán a balatoni fejlesztésekre.

Kiss Róbert Richárd szerint komoly fejlődés előtt áll a Fertő-tó és környéke is.

Budapest robbanásszerűen fejlődött az elmúlt években, a magyar főváros érdekes, izgalmas és biztonságos turisztikai helyszín; emellett a kiemelt rendezvények is, mint a vizes világbajnokság, egyre több látogatót vonzanak majd Magyarországra, ami ebben az évben tovább javítja az idegenforgalom eredményeit – fejtette ki a szakértő.