Új eszközöket kapott a Honvédkórház

Új eszközöket kapott a Honvédkórház

A budapesti Honvédkórház fenntartója, a Honvédelmi Minisztérium (HM) új eszközöket szerzett be, amelyekkel jelentős lépést tehetnek a megbetegedések korai felismerése felé.

A Honvédkórházban az új eszközökről, egy ultrahangkészülékről és egy mammográfiás berendezésről tartott pénteki sajtótájékoztatón Tamás Róbert orvos dandártábornok, a Honvédkórház orvos igazgatója arról beszélt, hogy fő törekvésük a gyógyításban legkorszerűbb eszközök beszerzése. Ehhez legtöbbször uniós forrásokat vesznek igénybe, de sürgős esetekben – például meghibásodás miatt – gyors segítséget kell kérniük, és most is a HM biztosította a beszerzéshez szükséges forrást – magyarázta.

Mint mondta, a legkorszerűbb ultrahangkészüléket szerezték be, továbbá egy mammográfiás készüléket, amely nélkülözhetetlen volt a kórházban.

Tamás Róbert megjegyezte: nem áll meg a műszerbeszerzés, az Egészséges Budapest program keretében újabb készülékek érkeznek a kórházba.
 

Nádor Csaba főorvos, a Perinatális Intenzív Centrum vezetője közölte: a koraszülöttek életben maradási esélyei egyre jobbak, az elmúlt években folyamatosan csökken Magyarországon a csecsemőhalandóság, és ebben nagy szerepe van  annak, hogy egyre modernebb eszközöket használnak. Az új berendezés nagy segítséget jelent a koraszülöttek vizsgálatában, kezelésében, és nagy előnye, hogy a babák inkubátora mellé vihető, így közvetlenül ott végezhetők el a vizsgálatok – mutatott rá.

Átol Éva orvos alezredes, a központi radiológiai diagnosztika osztály osztályvezető főorvosa elmondta: a leggyakoribb rosszindulatú női betegség az emlődaganat. Súlyos problémát jelentett a kórháznak, hogy a korábbi mammográfiás készülék elromlott, ehelyett szereztek be újat – közölte.

Tavaly novemberben jelentették be egy világszínvonalú, csaknem 18 millió forint értékű ultrahangkészülék vásárlását a koraszülötteket ellátó osztály számára. A többfunkciós berendezés a babák koponya- és hasi ultrahangvizsgálata mellet kardiológiai vizsgálatok elvégzésére is alkalmas. A készülékkel a szakemberek komoly diagnózisokat állíthatnak fel olyan pici babák esetében is, akik még a fél kilót sem érik el.

Emellett a Honvédkórházba érkezett egy új mammográfiás berendezés is, mivel a korábbi készülék tavaly meghibásodott és gazdaságosan már nem volt javítható. A berendezést közbeszerzési eljárás keretében szerezték be, mintegy 41 millió forint értékben. Az új gép napi 20 vizsgálat elvégzésére alkalmas, így az előjegyzések száma miatt hosszúra nyúlt várólista csökkenhet.

Kapcsolódó cikkek