Több mint 120 városnéző séta Budapesten

Több mint 120 városnéző séta Budapesten

Több mint százhúsz tematikus séta, buszos és hajós városnéző programok, valamint tárlatvezetések, épületbejárások és múzeumlátogatások is várják az érdeklődőket a főváros több pontján csütörtöktől vasárnapig az idegenvezetők világnapja alkalmából rendezett eseménysorozaton.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kereskedelmi Tagozata és a budapesti idegenvezetők közös rendezvényén négy napon keresztül fővárosi idegenvezetők mutatják be az érdeklődőknek a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit.

A nemzetközi idegenvezetők szövetsége 1985. február 21-én ünnepelte először az idegenvezetők világnapját, Magyarország 1991-ben csatlakozott az eseményhez – emlékeztetett Szép Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a programot ismertető szerdai sajtótájékoztatón.

A négynapos esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az idegenvezetők jelentős szakmai szerepére, valamint az országimázs szempontjából nyújtott értékteremtő tevékenységére. A programokat ismertetve a főtitkár elmondta: többségében ingyenes, buszon, hajón, villamoson szervezett, valamint gyalogos városnézését kínálnak az érdeklődőknek. Eddig kétezer regisztráció érkezett a buszos városnézésre, két speciális busszal pedig mozgáskorlátozottak is utazhatnak – emelte ki. 

Hat darab 160 fős hajójárat indul, amelyre eddig 960 fő regisztrált. A 2-es, a 6-os, az 56/A és 61-es villamosok vonalán érvényes bérlettel vagy jeggyel vehetik igénybe az érdeklődők az idegenvezetéseket, a járatok a Móricz Zsigmond körtérről indulnak és oda érkeznek vissza. A járműveken 40 idegenvezető tájékoztatja az érdeklődőket. A hajós városnézések indulási helyszíne az Erzsébet-híd lábánál lévő 11. kikötő.

Mindezek mellett több mint 120 gyalogos séta is szerepel a programban: a tematikus utcai séták és speciális városnézések több mint 100 partner közreműködésével valósulnak meg.

Kiemelte, hogy a BKIK 2003 óta szervezi meg az eseménysorozatot, amelynek társszervezői a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), valamint a Bevásárló és Tematikus Utcák Menedzsmentje (BUM). 

Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője hangsúlyozta: az idegenvezetők a város és annak értékeinek a nagykövetei. Emlékeztetett arra, hogy BFTK két évvel ezelőtt alapította meg a turizmus nagykövete díjat.

Kiemelte: az idegenvezetők “gyártják a tartalmakat és fontos információkat közvetítenek a mi városunkról, értékeinkről, életünkről, örökségeinkről, múltúnkról és a jelenünkről”. Beszélt a turizmus jelentőségéről és kiemelte azt is, hogy a European Best Destination nemzetközi szervezet versenyében a magyar főváros a nyolcadik helyen végzett. 

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy a turizmus jelentősen befolyásolja Budapest életét és gazdaságát. Rámutatott arra, hogy a turizmus egyik fontos mérőszáma a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, amely Budapesten 2017-ben először haladta meg a tízmilliót. Az elmúlt nyolc év alatta ez a szám 65 százalékos bővülést jelent, amely jelentősebb, mit az országos növekedés. 

Sok külföldi érkezik a fővárosba: a 10 millióból 8,8 millió a külföldiek által Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök.