Tárgyalnak a vasárnapi nyitva tartásról

nyitva tartásA Balaton parti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) szeretné elérni, hogy az üdülőrégió üzletei az adventi időszak helyett nyáron tarthassanak nyitva. Ezt mondta Balassa Balázs, a BSZ elnöke kedden Tihanyban, a szervezet közgyűlésén.

A szövetség célja, hogy elérjék: a balatoni üzletek az adventi időszak helyett nyáron, és a jogszabályban megengedett 5 helyett 8 választott vasárnap tarthassanak nyitva, mivel ezzel megoldódna a nyári főszezon kiszolgálása. A BSZ szeretné elérni továbbá, hogy a 200 négyzetméternél kisebb üzletekben alkalmazottakat is bevonhassanak a hétvégi munkába, megfelelő túlóradíjak ellenében. Minderről tárgyalásokat folytatnak az illetékes minisztériummal. A szövetség elnöke tájékoztatta a közgyűlést arról, hogy a növekvő igény miatt megvizsgálták annak lehetőségét, hol lehetne a Balatonban a kutyatulajdonosoknak együtt fürödniük kedvenceikkel a kijelölt strandokon, de sem az ÁNTSZ előírásai, sem egyéb jogszabályok nem teszik ezt lehetővé.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a kikötőfejlesztésekhez, valamint a megemelt vízszint miatt szükségessé vált partvonal-megerősítésekhez egyre sürgetőbb lenne a hajóval történő kőhordás újraindítása, aminek jelenleg több akadálya is van. A BSZ elnöksége vállalta, hogy egyeztetéseket és tárgyalásokat kezdeményez az ügyben az illetékes hatóságokkal, illetve Pálköve vezetésével.

Az elhangzott beszámolók szerint az idei balatoni szúnyogirtás néhány panasztól eltekintve sikeres volt, és a korábbi finanszírozási anomáliák is megszűntek. A BSZ továbbra is kiáll amellett, hogy a balatoni gyérítést a jövőben is maga koordinálja a szakértői csoportjának irányításával. A biztosítottak ennek kiaknázásához – hívta fel a figyelmet Balassa Balázs. Beszámolója szerint a tóparti önkormányzatok között felmérést végeztek arról, hogy melyikük támogatja a bojlis horgászatot a saját üzemeltetésű strandszakaszain. A 14 választ adó településből csak négy támogatta, hét – köztük a két legnagyobb: Siófok és Balatonfüred – egyáltalán nem, három pedig csak horgászversenyeken látná szívesen a bojlis horgászokat.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a horgászturizmussal kapcsolatos problémák közt kiemelte, hogy kevés a parti horgászhely és a csónakkikötő. A hajók szárazföldön tárolásával és sólyaterek építésével ki lehetne váltani a csónakkikötők egy részét – vetette fel. A BSZ közgyűlése végül felvette soraiba Kisapátit és Nemesgulácsot, hét régebbi együttműködési megállapodását újrakötötte formai és tartalmi okból, továbbá megszavazta egy új együttműködési megállapodás megkötését a veszprémi Pannon Egyetemmel.