Rekordforgalom várható a taxiscégeknél az ünnepek alatt

Rekordforgalom várható a taxiscégeknél az ünnepek alatt

Rekordokat dönt az utasforgalom a taxitársaságoknál az ünnepek alatt, amikor átlagosan 10-30 százalékkal több a megrendelés. Ezt közölték a cégek az MTI érdeklődésére szerdán.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: folyamatosan csúcsforgalom van egész decemberben, már a bevásárlások ideje alatt is. Az előző évek tapasztalata alapján a fuvarszervezők felkészültek a várható csúcsforgalomra.

A taxi rendelésekor a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni, mivel a bevásárlóközpontok környékét nehéz megközelíteni, és az erős dugókban nehéz a haladás. A legtöbb céges rendezvényt is erre az időszakra időzítik. A várakozási idő napszakonként változhat – fejtette ki Metál Zoltán.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke szintén arról tájékoztatott, hogy a forgalom az elmúlt évek tapasztalata alapján már november-decemberben megnövekszik, az ünnepek alatt csúcsforgalom várható.

A kollégáik felkészültek az erősebb forgalomra, és azt kérik, hogy ha lehet, több időt hagyjanak a megrendelésre, mert nagyobb kiállási idővel tudják teljesíteni azokat.

A Taxify-nál a karácsonyt megelőző egy hónap forgalmi számai alapján az adventi időszak első hetében harmadával nőtt a forgalom az előző hónaphoz képest. Budapest egyik legérzékenyebb forgalmi időszakában a Taxify mobil applikáció letöltéseinek száma is megugrott, és már elérte a 300 ezret, így további növekedésre számítanak – közölte a társaság.

Az okostelefon-alapú utazásszervező közel 2,5 millió fuvart bonyolított le Budapesten az indulása óta, és idén decemberben már 800 sofőrrel indult neki az ünnepi csúcsforgalomnak – tették hozzá.

A Taxify idén karácsonyi meglepetéssel kedveskedik az egészségügyi dolgozóknak: a cég tárgyalásokat kezd a fővárosi kórházakkal, és vállalja, hogy karácsonykor és szilveszterkor ingyen szállítják haza, illetve a kórházba az orvosokat és nővéreket, akik szenteste vagy szilveszter estéjén ügyeletben lesznek, vagy onnan térnek haza – írták.

Kapcsolódó cikkek