a Szent Korona

Most megtudhatja, amit még biztosan nem tudott

Most megtudhatja, amit még biztosan nem tudott

A Szent Korona eddig ismert külföldi útjait mutatja be a legfrissebb kutatások alapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának új kötete.

A “Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja (1205-1978)” című hiánypótló kötetből kiderül, hogy hányszor és hova, milyen okokból és körülmények közepette szállították a Szent Koronát idegen földre, majd miként tért haza és mindez hogyan befolyásolta Magyarország mindenkori históriáját – olvasható az összegzésben.

A több mint 600 oldalas, mintegy kétszáz illusztrációval és színes térképpel ellátott tanulmánykötet

a Pálffy Géza irányátásával dolgozó Lendület Szent Korona Kutatócsoport feltáró munkája keretében és a kutatócsoport vezetőjének szerkesztésében jelent meg.

A Szent Korona hazatér kötet borítója, fotó: Libri

Az elmúlt esztendők legújabb vizsgálatai alapján a kötet szerzői (köztük az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai: Skorka Renáta, Pálosfalvi Tamás, Soós István és Zsoldos Attila) a korona összes – 1205 és 1978 közötti – külföldi útját mutatják be. Mint írják:

“a kötettel az akadémiai kutatócsoport a magyar tudományosság egyik nagy adósságát pótolta, hiszen a Szent Korona államiságunk és történelmünk legfontosabb szimbóluma, különleges eszmeiségű nemzeti ereklyénk, külföldi tartózkodásait ez ideig mégsem tárta fel szisztematikusan a hazai történetírás és koronakutatás”.