Mindszentkállán és Csokvaományon is polgármestert választanak

Mindszentkállán és Csokvaományon is polgármestert választanak

Két településen lesz időközi önkormányzati voksolás vasárnap.

A Veszprém megyei Mindszentkállán azért kell időközi polgármester-választást tartani, mert a település korábbi vezetője, Keszler Gyula (független) június 30-i hatállyal lemondott. A tisztségért egy független jelölt indul, Németh László István. A település névjegyzékében közel 250-en szerepelnek. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csokvaományon is a polgármester lemondása miatt lesz időközi választás, a községet korábban vezető Mustos Tibor (független) egészségi okokra hivatkozva július elsején lemondott. 

A posztért hatan indulnak: Kónya Béla (Magyar Munkáspárt), Sztrakay István Norbert (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Tóth Zsuzsanna (Fidesz), valamint a három független jelölt, Mészáros László, Tótszegi István Sándorné és Kaló Péter. A településen mintegy 670-en jogosultak választani.