"Közép-Európa túljutott a válságon"

"Közép-Európa túljutott a válságon"

MTI fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger BarnaKözép-Európa már túljutott a válságon, sikeresen megújult, gazdasága versenyképes, így jó lehetőség a külföldi befektetőknek. Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök az isztambuli Marmara Egyetemen tartott, Magyarország és Európa egy változó világban című előadásában szerdán.

A magyar kormányfő beszédében megerősítette véleményét, amely szerint nagyon ígéretes jövője, az unióban pedig a legnagyobb növekedési lehetősége van a 80 milliós lélekszámú közép-európai régiónak, amelynek Magyarország is része.

Magyarországgal kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: az ország – amely nem sokként, hanem az átalakulás lehetőségeként tekintett a gazdasági válságra – mára számos területen jobban teljesít az európai átlagnál.

Az elmúlt három és fél évben Magyarország új alkotmányt, új büntető, polgári és munkatörvénykönyvet fogadott el, a parlament pedig megalkotott még mintegy négyszáz új törvényt – ismertette angol nyelvű beszédébe Orbán Viktor több tucat egyetemi oktató és hallgató előtt.

Az Európai Unióról szólva kifejtette: véleménye szerint ahhoz, hogy a közösség kikerüljön a válságból, mélyebb integrációt kell megvalósítani az eurózóna tagállamai között, az euróövezeten kívüli országoknak ugyanakkor nagyobb szabadságot kell adni saját gazdaságpolitikájuk meghatározására. Emellett támogatni kell Törökország és a Balkán integrációját, minél hamarabb szabadkereskedelmi megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal, és új alapokra kell helyezni az Oroszországgal való kapcsolatot – sorolta.

Orbán Viktor összegzése szerint Európának nem több szabályra van szüksége, inkább több lehetőségre és “friss levegőre”.

A beszéd előtt Orbán Viktort politikai tevékenysége elismeréséül, a török-magyar kapcsolatok érdekében végzett munkájáért az egyetem díszdoktorává avatták. Az ünnepségen felolvasott indoklásban elhangzott, hogy a magyar miniszterelnök komoly munkát végez a török-magyar kapcsolatok megerősítéséért, meghirdette a keleti nyitás stratégiáját, Törökországra kulcsországként tekint, és támogatja Ankara európai uniós csatlakozási törekvéseit.

Az isztambuli felsőoktatási intézményben tartott rendezvényen a Kaposvári Egyetem és a Marmara Egyetem együttműködési megállapodást, Kaposvár és Üsküdar pedig együttműködési szándéknyilatkozatot kötött. Utóbbit magyar részről Szita Károly, a somogyi megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere írta alá. A kaposvári önkormányzat tájékoztatása szerint a testvérvárosi megállapodással a két város célja, hogy elősegítse a közös együttműködést és párbeszédet, megerősítse a tudományos, oktatási és gazdasági együttműködést, és támogassa a közös fejlesztéseket Üsküdar és Kaposvár között.

Még az egyetemi előadás előtt, szerda reggel a magyar kormányfőt audiencián fogadta I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka.

Orbán Viktor hivatalos programja délután Ankarában folytatódik.