Készül a nyugdíjbiztosító elektronikus ügyintézési rendszere

Készül a nyugdíjbiztosító elektronikus ügyintézési rendszere

Mostanáig mintegy 17 millió okmányt rögzítettek az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) a biztosító elektronikus ügyintézési rendszerének kialakításához.

Hámori István, az ONYF főosztályvezetője pénteken sajtótájékoztatón mutatta be a több mint egymilliárd forintos, Európai Uniós forrásból megvalósuló program részleteit. A projekt három részből állt: okmányok feldolgozásából, alkalmazások fejlesztéséből, valamint eszközbeszerzésből. Ennek keretében az 1955 és 1959 között születettek beszkennelt biztosítási adatait – csaknem ötmillió okmányt – rögzítettek a nyugdíjbiztosító dolgozói, továbbá az 1950 után születettek, nagyjából 12 millió papír alapú dokumentumát is feltöltötték a biztosító elektronikus adatbázisába. Volt olyan, hogy egy napon mintegy 800 ezer ember dolgozott az adatok rögzítésén.
   

A projekt célja egy olyan rendszer kialakítása volt, amely lehetővé teszi, hogy a nyugdíjbiztosítási ágazat nyilvántartási szakrendszerében levő adatokhoz elektronikus ügyintézés keretében, vagy kérelmükre postai úton hozzáférhessenek az ügyfelek. Biztosítja továbbá az adatok egyeztetését, annak számítógépes támogatását, és a véglegesített adatoknak a nyugdíjbiztosítási hatósági nyilvántartásba történő jogerős bejegyzését.
   

A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint az eljárás során feldolgozott és véglegesített adatok képezik majd a későbbi nyugdíj-megállapítás alapját, ezzel leegyszerűsítve és egyben jelentősen lerövidítve a későbbi nyugdíjelbírálás folyamatát. Ebben kiemelték azt is, hogy a nyugdíjba vonulás előtt 5-10 vagy még több évvel megkezdett adategyeztetés, a hiányzó adatok begyűjtése, tisztázása, a papíron található adatok az ONYF elektronikus adatbázisába való rögzítése kifejezetten előnyös az ügyfelek szempontjából is, hiszen az esetlegesen még hiányzó szolgálati idő és kereseti adatok beszerzésére nagyobb az esély, mint egy jóval későbbi időpontban.