"A szerdai kormánydöntések alapot adnak a tárgyalások folytatására"

"A szerdai kormánydöntések alapot adnak a tárgyalások folytatására"

Nagy Dávid ülősztrájkol 2012. december 19-én, fotó: Máthé Zoltán/MTIPozitívumként értékelte a legalább ötvenötezres államilag finanszírozott hallgatói létszámról és a 24 milliárd pluszforrásról szóló szerdai kormánydöntéseket, és azokat tárgyalásra alkalmasnak minősítette a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke.

Nagy Dávid, akit a kormány döntéseiről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyesen tájékoztatott, azt mondta: a szerdai kormány határozatok alkalmasak arra, hogy folytassák a tárgyalásokat. Megjegyezte: ugyanakkor az 55 ezer helyről nem tudni, hogyan oszlik el, és kitért arra is, hogy a jogász- és a közgazdászképzésben továbbra sem lenne államilag finanszírozott hely. 

A HÖOK elnöke, aki befejezte a reggel a Parlamentnél kezdett ülősztrájkot, a tárca vezetőjét elkísérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémiai utcai épületéig. Elmondta: kölcsönösen kifejezték szándékukat a tárgyalások folytatására, de jelezte, hogy az elképzeléseket szeretnék előzetesen írásban látni. Megtisztelő, hogy a miniszter kijött a kormány üléséről a HÖOK képviselőjéhez – tette hozzá Nagy Dávid. 

A felsőfokú oktatásban az állami finanszírozott felvehető hallgatók száma 2013-ban nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz ötvenötezernél – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten, közölve, a pontszámokat a szaktárca karácsonyig nyilvánosságra hozza. A szóvivő elmondta azt is, hogy az ideinél legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut jövőre a felsőoktatásra.