Szerb csapat nyerte a Mol-csoport Freshhh versenyét

Szerb csapat nyerte a Mol-csoport Freshhh versenyét

Szerb csapat nyerte a Freshhh 2014-et, a Mol-csoport nemzetközi olaj- és gázipari versenyét, amelyet a magyar fővárosban rendeztek. Ezt közölte a magyar olajipari cég szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a döntőben a négy országot képviselő öt legjobb csapatnak kellett bizonyítania tudását a nemzetközi zsűri előtt, amely a csoport felsővezetőiből áll.

A Freshhh döntőjében – ami a verseny harmadik és egyben az utolsó köre volt – két magyar csapat, egy pakisztáni, egy lengyel és egy szerb versenyzett a fődíjért. A három legjobb összesen 20 000 euróval lett gazdagabb, illetve elnyerték a Growww-hoz, a Mol-csoport frissdiplomás programjához való csatlakozás lehetőségét.

A versenyben a belgrádi egyetem csapata bizonyult a legjobbnak, őket követte az egyik magyar csapat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, míg a varsói egyetem diákjaiból álló lengyel csapat a harmadik helyen végzett.

“A verseny fő célja a játékon kívül az, hogy karrierlehetőséget nyújtson a Mol-csoportnál, amelyhez a Freshhh egy kiváló kiindulópont” – idézi a tájékoztató Zdravka Demeter Bubalo-t, a Mol-csoport emberi erőforrás igazgatóját. Hozzátéve: a Mol-csoport számára létfontosságú, hogy megtalálják a legtehetségesebb munkatársakat, és meggyőzze őket arról, hogy járuljanak hozzá a cég-csoport üzleti sikereinkhez.

Az iparági ismereteket mérő versenyen 1570 csapat részt.