Forgalomnövekedés a balatoni előszezonban

Forgalomnövekedés a balatoni előszezonban

A balatoni komp forgalma 2,4 százalékkal, a személyhajók forgalma 5,4 százalékkal nőtt az előszezonban a tavaly azonos időszakihoz képest, és a Balaton legnagyobb településén, Siófokon is emelkedett a vendégéjszakák száma.

Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken arról számolt be, hogy június első felében még a tavalyinál gyengébb forgalmat mutattak a hajózási adatok, de június második felében kedvező fordulat történt.
Hoffmann Henrik, a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke ugyanakkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Siófok mintegy 1500 magán és kereskedelmi szállásadója – köztük 7 négycsillagos szálloda – május végéig 108 206 vendégéjszakát regisztrált. Ez 9,5 százalékos növekedés a korábbi év hasonló időszakához képest.
Érdekesség, hogy ezen belül az idegenforgalmi adóköteles vendégéjszakák száma 5,4 százalékkal, míg a 18 év alattiakat és 65 év felettieket érintő adómentes vendégéjszakák száma 27 százalékkal emelkedett.
A júniusi adatokat még nem összesítették, de az előzetes becslések szerint a hónap forgalma a korábbi évhez hasonlóan alakul. A siófoki szállásadók az előfoglalások alapján arra számíthatnak, hogy az elmúlt évek tendenciája folytatódik, és az idei szezonban is emelkedik a vendégéjszakák száma legalább 1,5-2 százalékkal – mondta a szakember.