Felújították a szegedi Kálvária Védőotthont

Felújították a szegedi Kálvária Védőotthont

Kálvária otthon

A 2000-ben alapított Kálvária Védőotthon értelmi fogyatékos és halmozottan sérült lakók ellátására szakosodott. Gajdosné Szálkai Erzsébet, az intézmény igazgatója elmondta, a gondozottak közül néhányan mozgáskorlátozottak, kerekes székkel közlekednek, illetve járókeretet használnak. Ezért pályázott az otthon két akadálymentes személyfelvonó építésére. 

Mozgáskészségük fenntartásához a gondozottak rendszeresen sport és mozgásos játékfoglalkozásokon vesznek részt. A beruházás részeként mozgáskoordinációt fejlesztő, speciális terápiákhoz alkalmas eszközöket szerzett be az intézmény. A komplex fejlesztés során számítógépes oktatást is szerveztek a lakóknak. Emellett a gépparkot is fejlesztették, nagy teljesítményű nyomtatót, fénymásolót szereztek be, és egy mozitermet is kialakítottak.

A Kálvária otthon lakói

A Kálvária Védőotthon lakói 

A jelenleg üzemelő három házat az Értelmi Fogyatékos és Halmozottan Fogyatékos Fiatalok Egyházi Otthonának Alapítványa építtette. Elsőként a tizennégy ellátottat gondozó Referenciaház nyitotta meg kapuit. 2001-ben adták át a Frim Jakab Házat, majd három évvel később a Bárczi Gusztáv Házat tizenkét-tizenkét ember ellátását biztosítva. Velük húsz gondozó foglalkozik.

Az intézmény az idei évtől került a működtetését addig is ellátó Szeged-Csanádi Egyházmegye tulajdonába. A több mint másfél hektáros területen a gondozottak önálló életet folytatnak, egy részük a Szegedi Szefo Fonalfeldolgozó Zrt. védett munkahelyén napi négy órában dolgozik.