Újabb biciklis rekord született a Tisza-tónál

Újabb biciklis rekord született a Tisza-tónál

Idén június végéig 22 129, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost számlált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami csaknem duplája az elmúlt év első félévében regisztrált adatnak és több mint kétharmada a tavalyi teljes évi forgalomnak. Ezt tette közzé az igazgatóság a honlapján.

A szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a vízlépcsőn áthaladó kerékpáros forgalmat. Az első, nem teljes évben, 2008-ban 6800 kerékpáros hajtott át az üzemi hídon, tavaly azonban ez a szám már 30 884 volt.

Idén, az első hat hónapban ismét új rekord született, ugyanis 22 129-en pattantak nyeregbe a Tisza-tónál, köztük 1670 versenyző.

A havi rekordot eddig 2017 júliusa tartotta  9086 kerékpárossal, ám 2018 májusában új forgalmi csúcs született 10 153 biciklissel.

A közleményben kiemelik, hogy az igazgatósági statisztikákban csak a duzzasztómű felett áthaladó kerékpárosok jelennek meg, nem szerepelnek az adatok között azok, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre vagy Kisköréről bicikliznek Poroszlóra.

A Kötivizig beruházásában, 493 millió forint európai uniós és hazai támogatásból épült meg 2005-2007 között a Tisza-tó körüli árvízvédelmi töltés koronáján a három méter széles kerékpárút, először a bal parton, Abádszalók és Tiszafüred, majd a jobb parton, Kisköre és Poroszló között.