Új formában a kétszáz éves arborétum

Új formában a kétszáz éves arborétum

Zirci arborétum

A kétszáz éves angolpark teljes rekonstrukciója a tervek szerint 2012 ősszel fejeződik be. Selyem Anikó projektfelelős elmondta, hogy az arborétumban, amely hazánk legmagasabban fekvő élőfa gyűjteménye az elnyert összegből idén ősszel kezdik a növényzet átfogó helyreállítását. Az idős fák műszeres vizsgálatával konkrét kezelési terv készült, az északi bejárattól induló sétány kétszáz éves kislevelű hársfasorának felújítása során tizenhét hársfát kell kivágni, helyükre harminckilenc előnevelt csemetét ültetnek.

Zirci arborétum

Zirci Arborétum

A projekt része az odvas fák kezelése mellett a sérülések ápolása és az élősködő fagyöngy eltávolítása is. Az angolpark stílusú arborétum helyreállításának műszaki elemei többségükben már elkészültek; kikotorták a több mint hatezer négyzetméteres tavat, és egy szakaszon elbontották kőből készült partfalát, természet közeli élőhely kialakítása céljából, illetve a tóban építettek egy kis szigetet. A tizennyolc hektáron elterülő védett park új kerítést kap, és kicseréltek két hidat.

A belső területek helyreállításával, a tisztások megnyitásával visszaadják az eredeti angolkert karakterét, és új fákat, cserjéket telepítenek. Az arborétumot kettészelő Cuha-patak mellett egy új, ötszáz négyzetméteres vizes élőhelyet hoznak létre, ahol a tájegységre jellemző lápos területek, kiszáradó láprétek jellegzetes növényeit mutatják be. A zirci arborétum a rekonstrukció alatt is folyamatosan látogatható.

Zirci Arborétum

A ciszterci rend révén a 12. században létrehozott park legidősebb egyede a négyszáz éves öreg tölgy, de számos más különleges fa is látható. A kert, amelyben műemlék pavilon is áll, az ajánlott útvonal mentén közel hatszáz további különleges növényfajt ismertet meg a látogatókkal. A tavon úszkáló vadkacsákon kívül még sokféle madár figyelhető meg az ösvényeken sétálva. Az 1951-óta országos jelentőségű természetvédelmi oltalom alatt álló növénykert kétéltű, és denevérfaunája is védett.

Kapcsolódó cikkek