Új campust épít a Bosch

Új campust épít a Bosch

Várhatóan nyártól épül, és három év múlva készül el a Robert Bosch Kft. új közlekedési kutatás-fejlesztési komplexuma Kőbányán. Ezt írta a Világgazdaság csütörtökön.

A lappal a társaság azt közölte, hogy a Campus II. a cég meglévő budapesti fejlesztő központja közelében, annak kibővítéseként, lényegében azt megkétszerezve épül majd meg. A Campus II. mérnökei – az automatizált vezetésre és az elektromos mobilitásra összpontosítva – a jövő mobilitásán dolgoznak majd, ezért a fejlesztéshez megvásárolt 60 ezer négyzetméteres telken létesül majd egy városi közlekedés szimulálására alkalmas, tízezer négyzetméteres pálya, amely önvezető autók tesztelésére is alkalmas lesz. 

Ficzere Ferenc, a Bosch Magyarország kommunikációs igazgatója a beruházás értékét nem közölte, és azt sem, hogy az új bázis hány alkalmazottal működik majd, de a Világgazdaság számítása szerint a projekt egészének 2021-es átadása után akár ötezer mérnöke is lehet a kft.-nek.

Kapcsolódó cikkek