"Túl vagyunk a nehezén"

"Túl vagyunk a nehezén"

sajtotFotó: Sóki Tamás/MTI

"Túl vagyunk a nehezén, nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár", most a helyreállítás a következő feladat. Erről beszélt Orbán Viktor szombaton Mohácson.

A kormányfő a városi kompkikötőnél tartott, az árvízi védekezést értékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország egy magabiztos és cselekvő ország képét mutatta az árvíz idején, a védekezés is egy magabiztos, cselekvő ország teljesítménye. “A veszély elhárításához három dologra: összefogásra, jó szervezettségre és szakértelemre volt szükség” – tette hozzá Orbán Viktor, és köszönetet mondott a munkálatokban részt vett hivatásosoknak, vízügyi szakembereknek, önkénteseknek, a védekezők ellátásában részt vevőknek és a sajtó munkatársainak is. Összefoglalásként elmondta: 36 780 önkéntes regisztrált a katasztrófavédelemnél, de a gátaknál dolgozók száma ennél jóval nagyobb volt. A védekezés során 10 179 000 homokzsákot és 242 500 köbméter homokot használtak fel. Az árvíz által közvetlenül veszélyeztetett emberek száma 206 ezer volt, közülük a szervezett védekezésnek köszönhetően csak 1570 embert kellett kitelepíteni – jegyezte meg. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a védekezés irányítását 81 településen vette át az állam az önkormányzattól, s mind a 64, veszélyes anyaggal dolgozó Duna melletti üzemet sikerült megvédeni, ezen létesítményekből szennyező, fertőző anyag nem került a vízbe. A kormányfő kiemelte a búvárok teljesítményét, összesen ezer órát töltöttek a víz alatt, hogy javítsák a gátakat. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy bár a “nagy víz kiment az országból”, figyelni kell Szerbiára, mert ott van a védekezésnek egy olyan szakasza, ahol ha baj lesz, egy öblözetben “több mint tíz településünk” is nehéz helyzetbe kerülhet. Orbán Viktor megjegyezte, hogy még Magyarországon is van egy-két pont, ahol sürgősek a teendők. Példaként hozta fel Dunaszekcsőt, ahol éjszaka is mintegy százan dolgoztak a védművek megerősítésén, és Mohácsot, amelyet szintén sikerült megvédeni, és ahol két-három héten belül megoldhatják az árvíz következményeként fellépő szennyvíz-elvezetési problémát. “Az újjáépítések hamarosan megkezdődnek, és már csak egy rossz emlék lesz az a fenyegetés, amit Magyarországon mintegy 200 ezer embernek kellett megélnie” – mondta Orbán Viktor.