Tisztább lesz az ország

Tisztulást hoz a hulladéktörvény, a megyei jogú és a nagyobb városok többségében már kiépültek a szelektív gyűjtőrendszerek. Ezt közölte a Magyar Idők szombati számában.

A lapnak a hulladéktörvény módosításáról Weingartner Balázs, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) vezérigazgatója elmondta, a törvénymódosítás elsősorban a közszolgáltatással foglalkozik. Kifejtette, a hulladékmennyiség, amelyre az NHKV a koordinációs feladatokat megkapta, az országban keletkező mennyiség kis része, legfeljebb 30-35 százaléka.

Az interjúban hozzátette, miközben arról írnak, hogy több mint ötszáz fémkereskedő cég léte forog kockán, és több tízezer munkahely kerül veszélybe, a közszolgáltatásban a másfél millió tonnás fémkereskedelmi piacnak csak egy 30 ezer tonnás része van jelen. A közszolgáltatáson kívüli hulladékgazdálkodás továbbra is piaci alapon működik. A vezérigazgató úgy vélte, a törvénymódosítás jelenlegi, finomított változatából kiderül, hogy a jogszabály megváltoztatásával a közszolgáltató szélesebb körben tudja átvenni a lakosságtól a hulladékokat.

Ugyanez érvényes az üveghulladékra is – mondta, a 300 négyzetméter feletti áruházakban, boltokban kötelező lesz visszavenni az üvegeket. Közölte, azt szerették volna, hogy ez minden szelektíven gyűjtött hulladékra érvényes legyen, mivel csak így lehet teljesíteni az európai uniós vállalásokat. Sok áruházban azonban nem követhető, hogy pontosan hová kerül a visszagyűjtött hulladék.

Az uniós vállalásról elmondta, három év alatt, 2020-ra, ötven százalékos újrahasznosítási arányt kellene elérnie Magyarországnak a szelektív gyűjtésben lévő négy hulladéktípusra. Egy újabb kérdésre válaszolva kifejtette, az aprófalvas térségek nagy részén nincs még kiépítve a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. A megyei jogú és a nagyobb városok többségében azonban már kiépültek ezek a rendszerek. Aláhúzta: 2020 végéig megvalósítható, hogy egységes színvonal legyen az ország minden területén.