Tehetséggondozási program indul

Tehetséggondozási program indul

Tehetséghidak elnevezéssel új, tehetséggondozási program indul, amely a közoktatási és civil kezdeményezéseket csaknem 2 milliárd forinttal támogatja a következő másfél évben. Ezt jelentette be Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Tehetség Program keretében, uniós támogatással megvalósuló projekt 2013 januárjától 2014 nyaráig biztosít lehetőségeket a tehetséges fiatalok és a velük foglalkozó pedagógusok, pszichológusok és szülők számára. A program felhívásai folyamatosan jelennek meg a www.tehetseghidak.hu weboldalon.

Hoffmann Rózsa beszédében az új köznevelési törvény kiemelt céljának nevezte a társadalmi leszakadás megakadályozását és a tehetséggondozást. Az oktatási kormányzat a természettudományos tagozatokra helyezi a hangsúlyt, de az államtitkár kiemelte az alapfokú művészeti iskolák jelentőségét is.

A tehetséggondozásról szólva elmondta: nevelésük egyénre szabott, de ehhez megfelelő empátiát, szakértelmet és alázatot vár el a pedagógusoktól. A Tehetséghidak program a jövőben együtt fog működni a január elsejétől felálló tankerületi igazgatóságokkal és igazgatókkal – tette hozzá.

A Tehetséghidak program fő célkitűzései között szerepel a kiemelkedően tehetséges fiatalok támogatása egyebek mellett évközi és nyári tehetségfejlesztő programok révén, valamint a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tehetségek számára speciális programok kidolgozása – számolt be a részletekről Bajor Péter projektmenedzser.

A program fontos része az úgynevezett Tehetség Piactér, amely a tehetség közvetlen társadalmi hasznosulását célozza. Ugyancsak kiemelt terület a tehetséggondozók és mentorok képzése – tette hozzá Bajor Péter.

Mint elmondta: a Nemzeti Tehetség Program egy 2028-ig szóló stratégia. Finanszírozása részben a Nemzeti Tehetség Alapból, részben uniós forrásokból, valamint az egyszázalékos adófelajánlásokból áll össze. Bajor Péter emlékeztettet rá, hogy a tavaly befejeződött Géniusz programban 14000 tehetséggondozó pedagógus, vagyis minden tízedik tanár képzését támogatták.

A szombati sajtótájékoztatót egy fiatal  – saját közlése szerint – 4K! aktivista zavarta meg, aki Hoffmann Rózsa beszédének kezdetén megafon segítségével követelte az államtitkár lemondását, majd elhagyta a termet.

Hoffmann Rózsa – kérdésre válaszolva – megerősítette, hogy amíg a kormányfő bizalmát élvezi, nem fog lemondani. Elmondta, hogy vélhetően a jövő szerdai kormányülésen döntenek a felsőoktatási keretszámokról.