Sokat túlóráznak a rendőrök, de legalább több pénzük van

Sokat túlóráznak a rendőrök, de legalább több pénzük van

Csaknem 36 millió túlórát regisztrált a rendőrség az utóbbi hat és fél évben. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint a megnövekedett túlmunkának számos oka van, például az illegális migráció kezelése, de megemlíthető a kiemelt sportrendezvények és a védett vezetők magyarországi látogatásainak biztosítása is. Ezt olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában. 

A napilap cikke szerint a rendőrségi alkalmazottak a túlmunkáért idén eddig 11 és fél milliárd forintot kaptak. Míg 2011-ben egészében fejenként átlagosan 65 óra túlszolgálatot teljesítettek a rendőrök, addig ez a szám az idei év első felében 120 órára ugrott – egyebek mellett ez derült ki Pintér Sándor belügyminiszter képviselői kérdésre adott válaszából. 

A legtöbbet a hivatásos állományú rendőrök dolgoztak: nekik néhány év leforgása alatt megnégyszereződtek a teendőik és annak ellenére, hogy az állomány létszáma 6823 fővel bővült, több mint négymillió túlórát teljesítettek. A közalkalmazottak már most nagyjából 83 ezer órával töltöttek többet a munkahelyükön, mint hét éve, azzal együtt, hogy az utóbbi állományt 1700 személlyel bővítették.

Az igazságügyi alkalmazottak létszáma is nőtt, néhány év leforgása alatt 22-ről 138 főre emelkedett a számuk. Ám nemcsak a személyi állomány bővült, hanem a munka is: a korábbi, 2011-es adatokhoz képest ők idén négy és félszer annyit, 4767 órát töltöttek el a munkaidőn túl – olvasható a cikkben

A számokat több tényező befolyásolja, mert arra hatással vannak a rendőri biztosítást igénylő események – mint például a kiemelt sportrendezvények, a védett vezetők magyarországi látogatásával összefüggő feladatok és az előre nem tervezhető, a szolgálatszervezést befolyásoló történések -, amelyek olykor a készenléti erők átcsoportosítását igénylik – tájékoztatta a lapot az ORFK. Ilyen például a tömeges illegális migráció kezelése, amely természetesen nem csak a határ közelében fekvő megyei szerveket terheli. A migrációs hullám – azaz 2015 és 2016 közötti időszak – miatt ugyanis csaknem kétmillió órával jutott kevesebb idő a pihenésre. 

A rendőrségi alkalmazottak a túlmunkájukért idén eddig 11 és fél milliárd forintot kaptak a bérük mellé. A rendvédelmi dolgozók egyre többet keresnek, mivel átlagosan ötven százalékkal emelkedik az illetménye 2019-ig, hála a 2015 júliusától elindult életpályamodellnek. Az új rendszer létrehozásának az volt a célja, hogy – az addigi bonyolult pótlékrendszert felváltva, átlátható módon – egyidejűleg ismerje el a munkakör értékét, a szolgálati tapasztalatot és a teljesítményt.

A korábbi, mintegy harmincféle pótlék ötre csökkent. Jelenleg a nyelvismereti pótlék, a nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzásnak, mérgezésnek, valamint fertőzés veszélyének kitett beosztásban vagy preferált településen szolgálatot teljesítők pótléka, az éjszakai, valamint készenléti pótlék képezi a bérnövekedés kiszámításának alapját. A törvény értelmében 2016. január 1-jétől az illetmény további átlagosan öt százalékkal emelkedett, ami 2019-ig minden évben megismétlődik – írja a Magyar Idők.