Sikeres volt a közmédia tematikus napja

Sikeres volt a közmédia vasárnapi, S.O.S Bajban az erdő! címmel megrendezett tematikus napja, amelyen a decemberi ónos eső okozta károk helyreállítását célzó társadalmi szolidaritást állították a középpontba, a kezdeményezés adományvonalát már több mint negyvenezren hívták. Így nyilatkozott Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért felelős főszerkesztője hétfőn az MTI-nek.

A decemberi ónos eső következtében napokon keresztül több centiméter vastagságban borította be a fák ágait a jég, több tonna súly rakódott rá egy-egy fára. A jég okozta kár a leglátogatottabb erdőterületeket – például a Gerecsét, a Pilist, a Börzsönyt, a Mátrát, a Bükköt, a Zemplént – érintette. A szélsőséges időjárás 30-40 év munkáját tette tönkre, így a károkat is csak többéves munkával, jelentős civil összefogással lehet helyrehozni.

Siklósi Beatrix elmondta, hogy már több mint negyvenezren hívták vagy küldtek SMS-t a kezdeményezés adományvonalára és ezzel már ennyiszer 250 forinttal segítették az Országos Erdészeti Egyesületen keresztül facsemeték telepítését. A magánemberek segítsége mellett jelentősebb vállalati felajánlások is érkeztek a műsor alatt. Az eddigi legmagasabb összeggel, 20 millió forinttal az OTP Bank járult hozzá az erdők rehabilitációjához, a CBA élelmiszer üzletlánc pedig 5 millió forintot ajánlott fel az Országos Erdészeti Egyesület felhívására született civil kezdeményezéshez. A Lidl Magyarország is felajánlást tett: a nyári szezonban minden palack eladott ásványvíz árából egy forintot ajánlott fel az erdőkárok enyhítésére.

Siklósi Beatrix hangsúlyozta, hogy az S.O.S. Bajban az erdő! kezdeményezés nem ért véget vasárnap. Ahogy a 13600-as adományvonalat is év végéig lehet hívni, úgy a közmédia is folyamatosan figyelemmel kíséri az erdészek munkáját, a rehabilitáció állását és hírt ad az eredményekről, fejlesztésekről. A Duna csatornán vasárnap reggeltől késő estig a tavaly év végi jégkár következményeivel, a helyreállítási munkálatokkal, a magyar erdész szakma feladataival és az erdészekkel ismerkedhettek a nézők és hallgatók, a műsorfolyam központi helyszínére, a Visegrád melletti Apátkútra a tematikus nap kezdeményezője, Áder János köztársasági elnök is ellátogatott.

Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke úgy fogalmazott a vasárnapi tematikus napot értékelve: “kiderült, hogy a magyar emberek érzékenyek a környezeti értékekre és jó szívvel vállalnak részt megmentésükben”.

Akik szeretnék támogatni a kárenyhítést, a 13600-as telefonszámot tárcsázhatják az év végéig. Itt a kicsengés után a 90-es számot kell megadni, SMS-ben pedig a 90-es számot kell a 13600-as telefonszámra küldeni, ezzel hívásonként és SMS-enként 250 forint támogatást juttatnak az Országos Erdészeti Egyesületen keresztül a károsodott erdők helyreállítására. A vonalat a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone és az Invitel mobil- és vezetékes hálózatáról érhetik el a magyarországi előfizetéssel rendelkezők. Az egyesület facsemeték ültetésére, turisztikai berendezések pótlására fordítja a befolyó összeget.