Nem voltak komolyabb fennakadások

Sehol nem okozott nagyobb fennakadásokat a hétvégén a dunántúli havazás. Ezt közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint szombaton és vasárnap a fővárosban és hat dunántúli megyében összesen 153 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem egységeit a havazással kapcsolatos káresethez. A tűzoltókat jellemzően árokba csúszott és elakadt járművekhez, kidőlt fákhoz és megrongálódott épületekhez riasztották Budapesten, valamint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém megyében.  

Az erős, néhol viharos erejű szél a friss hóval fedett területen hófalakat emelt, amelynek következtében több helyen gépkocsik és kisteherautók akadtak el. Veszprém megyében több személyautó, valamint egy rakodógép és egy sószórógép is elakadt, illetve árokba csúszott. A Mecsek egyes részein több centiméter vastagon áll a hó a fákon, több növény a hó súlya alatt veszélyesen meghajlott, közülük jó néhány közútra dőlt. Az OKF felidézte, hogy az elmúlt két nap folyamán több dunántúli utat lezártak. A korlátozásokat azonban hétfő reggelre a legtöbb útszakaszon feloldották.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint már csak Veszprém megye néhány járásában van érvényben elsőfokú riasztás hófúvás miatt. Azt írták: kedden a Dunántúlon kisebb havazásra lehet számítani, amelyet a Kisalföld nyugati részén és az Alpokalján havas eső, eső válthat fel. Kedd éjfélig Veszprém és Komárom-Esztergom megyében, valamint Győr-Moson-Sopron és Vas megye keleti, valamint Fejér megye északnyugati részén legfeljebb 3 centiméter friss hóréteg alakulhat ki – tették hozzá. Veszélyes időjárási jelenség miatt keddre nem adtak ki figyelmeztetést.