Nagyobb keretet biztosítanak a hallgatói egyenlőségre idén

Nagyobb keretet biztosítanak a hallgatói egyenlőségre idén

ösztöndíjA tavalyinál két és félszer nagyobb, 200 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók ösztöndíj- és önköltség-támogatásra. Ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a pályázatot az Útravaló-MACIKA ösztöndíjprogramba tartozó Út a felsőoktatásba nevű alprogram részeként hirdették meg, a célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, tanulmányaik megkezdésének támogatása. A pályázatokat szeptember 8-ig lehet benyújtani. A pályázatra az idén felvett hallgatók jelentkezhetnek. Ösztöndíjként havonta 20 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a 2013-2014-es tanulmányi félévekre. Önköltségre legfeljebb félévenként 220 ezer forint igényelhető.

A közlemény szerint a támogatás mértéke a képzési önköltség legkevesebb 60, de legfeljebb 85 százaléka lehet. A hallgató akkor jogosult a második félévi támogatásra, ha a pályázat beadásának félévében legalább a mintatanterv 50 százalékának megfelelő kreditet teljesítette. A második félévre vonatkozó igényüket, a leckekönyv másolatával és a második félévre szóló hallgatói jogviszony igazolásával együtt az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő részére 2014. február 28-ig kell továbbítaniuk. Az előző tanévben 399 hallgató kapott támogatás a program keretében.