Megújult a kőbányai korzó

Megújult a kőbányai korzó

Mintegy kétmilliárd forintból újult meg egy hozzávetőlegesen húszezres közösség gyalogos főutcája, a X. kerületi Újhegyi sétány, amely ezzel egységes, stílusos korzóvá vált. Ezt közölte a Kőbányai Önkormányzat hétfőn.

A közlemény szerint az Újhegyi sétány felújítása 2015-ben kezdődött a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ nevű programjának támogatásával. A felújítás első ütemében a Bányató és a Harmat utca, az áprilisban átadott második ütemében a Harmat utca ás a Mádi utca közötti szakasz, a harmadik ütemében pedig a sétány déli része kapott új külsőt.

“A városfejlesztési munka során többek között akadálymentesítették a közterületeket, a gyerekeknek játszóteret, a felnőtteknek fitnesz parkot építettek, páraoszlopokat és páragömböket létesítettek, bővítették az Újhegyi Közösségi Házat és multifunkciós piacteret alakítottak ki. Az korzón továbbá információs TOTEM oszlop és Plank Antal szobrász miniatűr alkotásai találhatóak”

– írták.

Hozzátették, hogy megújult a burkolat és a növényzet is, az új parkosított övezeteken automata öntözőrendszer működik. A főutca határait pedig 17 méter magas megvilágított páragömbök, úgynevezett felhőgyárak jelzik.

Kapcsolódó cikkek