Majdnem egy milliárd forint tartozást engedett el az állam a gyerekek után

Majdnem egy milliárd forint tartozást engedett el az állam a gyerekek után

gyerekszínház

A lap csütörtöki számában olvasható cikk szerint a kormány ösztönzi az érintetteket, hogy minél előbb igényeljék a támogatást, ezzel ugyanis a havi törlesztőrészlet is csökkenthető.

Az írás felidézi, hogy év elejétől él az az állami kedvezmény, amellyel a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzáloghitelek tartozását egymillió forinttal csökkenthetik azok a nagycsaládosok, ahol idén született vagy születik meg legalább a harmadik gyermek.     A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságán elmondták: június 25-ig 1665-en igényelték ezt a kedvezményt, közülük 851-en már megkapták a támogatást. 

Az év egészére a költségvetésben tízmilliárd forintot irányoztak elő erre a támogatási célra. Azonban a keret felülről nyitott, tehát ha a várakozásoknál több igénylés érkezik be, a minisztérium akkor is biztosítja a forrást a kifizetésekre átcsoportosítással. Érdemes tehát élni a tavaly bejelentett hitelelengedési lehetőséggel, amelyet minden olyan család, illetve pár igényelhet, amelynek már van legalább két gyermeke, a vér szerinti és az örökbe fogadott gyermekeket is figyelembe véve – olvasható a cikkben.

Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell kérvényezni, az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak. A támogatási kérelmet a hitelező intézmények bírálják el. Amennyiben a kérelmet elfogadják, támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az egymillió forintot. A pénzintézet az összeget utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól. 

Feltétel, hogy az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, valamint előírás a büntetlen előélet. Amennyiben a bank valamilyen okból elutasítja a kérelmet, az igénylők a kormányhivatal járási hivatalához fordulhatnak jogorvoslatért.

A minisztériumban elmondták: a kedvezmény folyamatosan, az év hátralévő részében és jövőre is igényelhető a járási hivataloknál. 

A keret azok számára különösen vonzó lehet, akik újonnan akarnak lakást venni, és ehhez rögzített kamatozású jelzáloghitelt vennék fel. Így lehetőségük van kiszámíthatóan tervezni akár évtizedes távlatban is a költségüket, amelynek összegét eleve csökkenteni tudják, amennyiben megfelelnek az állami támogatás feltételeinek.