Kína csatlakozik a magyar oktatáshoz

Kína csatlakozik a magyar oktatáshoz

Kínai gyerekek

A megbeszélésen Hammerstein Judit kiemelte a kétoldalú kulturális és oktatási együttműködés több konkrét elemét, illetve azt, hogy a magyar kormány megkülönböztetett fontosságot tulajdonít a magyar–kínai kapcsolatoknak, amit az elmúlt hónapok diplomáciai eseményei is bizonyítanak.

Dux László

Dux László

Dux László hangsúlyozta, hogy a találkozó kiváló alkalom a két fél közötti oktatási és tudományos kapcsolatok áttekintésére és azok továbbfejlesztésére, hozzátéve, hogy mongolisztikai tanulmányokkal és kutatásokkal három magyar tudományos és felsőoktatási intézmény is foglalkozik. Csao Zsenghaj kijelentette, hogy Belső-Mongólia és Magyarország együttműködésében a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mellett kiemelt szerepe van az oktatási és kulturális területnek.

Ezt jelzi az is, hogy a Budapestre érkezett kínai delegációhoz tartozik a Belső-Mongol Autonóm Tartomány oktatási, illetve a kulturális hivatalának főigazgatója is. Hozzátette, hogy véleménye szerint az oktatási együttműködésen keresztül is erősíteni lehetne a két ország gazdasági kapcsolatait. A találkozón több konkrét kulturális és oktatási együttműködés is körvonalazódott, és a felek vállalták, hogy segíteni fogják megvalósulásukat.