Javult az egészségügy megítélése

Javult az egészségügy megítélése

Az egészségügy iránti bizalom egységesen javult a múlt év végén és az idei év elején meghozott egészségügyi intézkedések hatására a lakosság, a háziorvosok és a szakorvosok körében a GfK Hungária Piackutató Intézet legutóbbi kutatása szerint. Az orvos szakma a nővérhiány növekedésére számít.

A felmérés eredményéről szóló, az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzés szerint jelentősen nőtt azoknak a száma, akik kiszámíthatóbbnak látják az egészségügyi rendszert, és úgy érzékelik, nyugodtabb körülmények között zajlik a munka az ellátórendszerben, mint a megelőző hónapokban.

Az egészségügyi bizalmi indexre vonatkozó kutatást 2013 márciusában végezték el 250 orvos és 500 lakos megkérdezésével, a válaszok szerint a bizalom forrása elsősorban a béremelés és az intézmények működésének állami kézbe vétele.

A háziorvosok számára elsősorban a javuló finanszírozás jelentett sokat, míg a szakorvosok egy része nagyobb biztonságban érzi magát közalkalmazottként, mint egy gazdasági társaság munkavállalójaként. A lakosság számára ugyancsak ez a két tényező fontos abban, hogy kétéves bizalomcsökkenés után nőtt az egészségügyi ellátórendszerbe vetett bizalmuk.

A GfK Hungária és a Szinapszis piackutató korábbi szakértői megkérdezései és elemzései azt mutatták, hogy a kettős, önkormányzati és állami működtetési rendszer jelentős hátrányokkal járt, és minden szakértő azon a véleményen volt, hogy egységes működtetési keretek lennének kívánatosak. Az orvosok és a lakosság javuló bizalma azt mutatja, hogy az egységes állami működtetés az érintettek számára néhány hónap alatt jobb megítélést és különösen jelentősen javuló bizalmat eredményezett – írták.

A bizalom javulásában az összegzés szerint más intézkedések is szerepet játszottak. A lakosság számára a helyi intézmények fejlesztése, osztályok és ellátó egységek fennmaradása, a nyugdíjas orvosok munkában maradásának lehetősége további pozitív hatást jelentett az elmúlt hónapokban.

A kutatók külön elemezték a nővérek helyzetére és a nővérhiányra vonatkozó véleményeket. A nővérek helyzetét tekintve az orvosok jóval borúlátóbbak, mint a lakosság. A háziorvosok és a szakorvosok hasonlóan vélekednek erről: háromnegyedük szerint a következő egy évben fokozódik majd a nővérhiány, mert inkább romlik majd a nővérek helyzete. A lakosságnak csupán a fele gondolja azt, hogy nagyobb lesz a nővérhiány, és kevesebb mint a fele véli úgy, hogy romlani fog a nővérek helyzete.