Ez segíti a pályakezdő fiatalokat

Hárommilliárd forintos munkaerőpiaci programot indít a pályakezdő fiatalok álláshoz juttatása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A konstrukció keretében a munkaadók a 2012. szeptember 1. és december 31. között foglalkoztatott, regisztrált pályakezdő álláskeresők után támogatásként megkapják a bér és a szociális hozzájárulási adó összegét a minimálbér kétszereséig – mondta az államtitkár.

Számítások szerint a keret 3.000-3.500 pályakezdő munkába állását segítheti – közölte Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára. Az “Első munkahely garancia” elnevezésű új program 3 milliárd forintos keretét a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítják. A program célcsoportja a fiatal álláskeresők, ezen belül a pályakezdők, kiemelten a szakképzetlenek és a tartósan munkanélküliek. Czomba Sándor elmondta, Magyarországon jelenleg 220.000 25 éven aluli fiatal dolgozik, és ebben a korcsoportban körülbelül 86 ezren regisztrált munkanélküliek. Ebből ötvennyolcezer pályakezdő, ezen belül a szakképzetlenek száma több, mint huszonnégyezer.

Az államtitkár szerint a pályakezdő fiatalok egyik legnagyobb problémája, hogy a munkatapasztalatok hiánya miatt nem alkalmazzák őket. A most ismertetett megoldással a tárca szeretné elérni, hogy minél több pályakezdő fiatal szerezhessen gyakorlatot.