Egyetem minden magyarnak

Egyetem minden magyarnak

boldog egyetemistaElőször rendezi meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A július 10-től 18-ig tartó programokra Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Délvidékről érkeznek magyar ajkú fiatalok.

A felsőoktatási intézmény tájékoztatása szerint a nyári egyetem az a célja, hogy a hallgatók anyanyelvükön vehessenek részt a kifejezetten nekik szervezett szakmai képzésben – ezzel is erősítve nyelvi integritásukat -, és a sokszínű kulturális programnak köszönhetően bepillanthassanak Budapest pezsgő diákéletébe.

Az Egységben a tudomány mottóval tartandó programot négy szekcióban rendezik meg. A jogtudományi szekció a jogállam és az egyéni autonómia témakörével foglalkozik, a humántudományi szekció témája a humán és a természettudományok metszéspontjai, a természettudományi szekció a természettudományban megjelenő modelleket veszi sorra, míg az informatikai szekció az informatika modern technológiáit tekinti át.

A nyári egyetem lezárásaként a hallgatók megnézhetik a Pannonhalmi Apátságot, majd felkeresik a neves apátsági borászatot és pincészetet, ahol borkóstolón vesznek részt. A rendezvény szekcióinak közös megnyitóját július 11-én, hétfőn tartják az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.